Keddre sztrájkot hirdettek a kassai tömegközlekedési vállalat szakszervezetei

DPMK

Keddre sztrájkot hirdettek a Kassai Városi Tömegközlekedési Vállalatnál (DPMK) működő szakszervezetek, szinte teljesen leáll a tömegközlekedés, csak két kórházhoz, továbbá a U. S. Steelhez fognak járni buszok, valamint Szilvásapáti (Vyšné Opátske) városrész iskolájához – tájékoztatott a DPMK-nál működő Integrált Szakszervezet (IOZ) elnöke, Andrea Vindišová.

 A szakszervezetek január 10-én hirdettek sztrájkkészültséget, majd a tagság január 17-i ülésén megszavazták a sztrájkot. A szakszervezteti bizottságok január 31-i közös rendkívüli ülésén megválasztották a sztrájkbizottság tagjait és korlátlan határidejű sztrájkot hirdettek.

„Előre elnézést kérünk Kassa lakosságától és az utazóközönségtől a várható nehézségek miatt, de ez az egyetlen módja, hogy felhívjuk a figyelmet, hogy pénz nélkül nem lehet tömegközlekedést működtetni” – közölte Vindišová és Ivan Horváth, a járművezetők alapszervezetének elnöke.

A „H” jelzésű járat szállítja majd az utasokat a Sznf (SNP) sugárúti és a Rastislav utcai kórházhoz, az „RA” jelzésű autóbuszok a U. S. Steelhez, figyelembe véve a műszakváltások időpontját is, valamint a gyár területén is biztosítva lesz a közlekedés. Valamennyi iskolajárat közlekedik Szilvásapáti városrészbe.

A korlátlan idejű sztrájkhoz önkéntesen csatlakozhatnak a szakszervezeti tagok, munkakörüktől függetlenül. A sztrájk alatt a szakszervezet gyűlést tart a Bártfai (Bardejovská) és a Hernád (Hornádská) utcán.

A szakszervezet közlése szerint a sztrájkkal arra akarják felhívni a figyelmet, hogy nincs anyagi fedezet a DPMK működtetéséhez és feladatai teljesítéséhez. A feltételeik közé tartozik, hogy ne legyenek elbocsátások a cégnél, továbbá az alkalmazottak munkakörülményeinek javítása és a megfelelő bérezés.

A sztrájkkal kapcsolatban a város vezetőse azt várja, hogy a DPMK vezetése oldja meg a helyzetet, mégpedig elbocsátások nélkül. Ezzel szemben a tömegközlekedési vállalat azt hangsúlyozta, hogy már takarékossági intézkedéseket vezetett be, és a várostól vár anyagi segítséget, hogy legalább a jelenlegi tömegközlekedés fenntartható legyen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?