GALÉRIA: Kassát megbénította a buszsofőrök sztrájkja

kassa sztrájk

A Kassai Tömegközlekedési Vállalat (DPMK) közel kétszáz sofőrje kapcsolódott be ma reggel abba a kétórás sztrájkba, melynek következtében reggel hét és kilenc óra között szinte teljesen leállt a városi tömegközlekedés.

Ahogy azt a sofőrök gyülekezőjének helyt adó kassai vasútállomás előtti téren Andrea Vindošová, az Integrált Szakszervezet (IOZ) elnöke az újságíróknak elmondta, a kétórás tiltakozás során a városban közlekedő járatok mintegy 97 százaléka maradt ki. „A DPMK sofőrjeinek tiltakozását a Vasas Szakszervezeti Szövetség (OZ KOVO) tagjai és az Eperjesi Városi Tömegközlekedési Vállalat alkalmazottai személyesen is támogatták, de a helyzet kapcsán ugyancsak kifejezte szolidaritását a kassai repülőtér és a Pozsonyi Tömegközlekedési Vállalat vezetősége, illetve az Eurobus vállalat sofőrjei is. Az emberek arcát látvan úgy gondolom, hogy a nyílvánosság is a mi oldalunkon áll” – mondta az IOZ elnöke. A sztrájkba valamivel több villamosvezető kapcsolódott be, mint ahány buszsofőr. Iván Horváth, a DPMK sofőreinek szakszervezeti elnöke szerkesztőségünknek azt mondta, hogy a vállalat garantált működéséhez mindenekelőtt a finanszírozás és a támogatás körüli kérdéseket kell tisztázni, de teljesíteni kell az alkalmazottak követelményeit is.  „Az elkövetkezendő napokban újra összeül a sztrájkbizottság, hogy megbeszéljék a következő lépéseket. A holnap kezdődő jégkorong-világbajnokság során a sztrájkbizottság fogja irányítani az elégedetlen sofőröket, de én azt hiszem, hogy a munkások viselkedése elsősorban a munkáltató hozzáállásától függ” – jelentette ki Horváth.

Galéria

Húsz éves gondok

A béremelési sztrájk kapcsán Kassa város önkormányzata, a tömegközlekedési vállalat 100 százalékos tualjdonosa szerda este egy átfogó nyialtkozat keretében többekközött azt állította, hogy az egyeztetési tárgyalások során a szakszervezetek több előírást is megszegtek, ezért a sztrájkot törvénytelennek nyílvánították. Mivel a sztrájk során Jaroslav Polaček, Kassa város polgármestere is a helyszínen volt, az ő véleményét is kikértük a jelenlegi helyzetről. „Ahogy azt már korábban is kijelentettem, teljes mértékben tisztában vagyok a sofőrök helyzetével, értem a követelményeiket és azt is tudom, hogy sokkal többet érdemelnek. De azt is el kell mondani, hogy a DPMK-t olyan állapotban vettük át a város előző vezetésétől, hogy decemberben már üzemanyagra sem volt pénzünk. Akkor azonnali speciális támogatásokat intéztünk segítségül, a képviselő-testületi üléseken pedig olyan óvintézkedéseket hoztunk, melyekkel több millió eurót fektettünk a vállalat stabilizálásába. A DPMK pénzügyileg valóban nehéz helyzetben van, ezért az új menedzsment egy teljesen új működési rendszer és egy megfelelő tartalék létrehozását kapta feladatul, hogy a jövőben necsak a sofőrök, hanem az összes többi alkalmazott fizetését is megemelhessük” – mondta a polgármester.

Érvénytelen sztrájk

A város közleményében azt állították, hogy a törvény szerint nem lehet éles sztrájkot hirdetni, ha a tárgyalások sorén valamelyik fél, ez esetben a DPMK vezetése közvetítő bevonását igényelte. „Nem egyeztünk bele a közvetítő bevonásába. A sztrájkot az alkotmánynak megfelelően hirdettük meg, nem pedig a kollektív tárgyalásokat konkretizáló törvények szerint, ahogy azt a város állítaja. És a törvényességről egyébként sem a város vagy a vállalat dönt, hanem a bíróság. A sztrájk egyébként sem csak a jelenlegi  fizetésekről szólt, hanem arról is, hogy a DPMK legalább húsz éve alulfinaszírozottsággal szenved” – mondta Ivan Horváth.

Mivel a kétórás leállás a reggeli csúcsidőben érkező és induló vonatok utasait is érintette, a vasútállomás előtti taximegállóban a megszokotthoz képest csak néhány másodpercig várakoztak a taxisok, mert mindegyikük egy-kettőre megtelt utasokkal. „Láttam, hogy nagyon sokan taxival indultak a városba, de én inkább gyalog mentem be az egyetemre. A tömegközlekedés bénítását nem tartom a legszerencsésebb megoldásnak, de ettől függetlenül támogatom a sofőrök követeléseit. Ha a parlamentben jó fizetéseket kapnak, miért kellene a sofőröknek kevés pénzért dolgozni?” – zárta Galambos Gréta kassai egyetemista. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?