Kassán egzotikus név a Napsugár

Kassa
Kassa |

Míg Rozsnyón a leggyakoribb vezetéknevekről tettek közé listát, addig a kassai Louis Pasteur Egyetemi Kórház (UNLP) a szokásokhoz híven azokról a keresztnevekről számolt be, amelyeket leggyakrabban adtak az újszülötteknek. A listáról nem hiányoznak az egzotikus nevek sem. 

A mintegy 18 ezer fős gömöri kisváros tíz leggyakoribb vezetéknevéről a városi hivatal lakossági nyilvántartásáért felelős osztálya számolt be. Kiderült, a lista élén a Kováč vezetéknevet használók helyezkedtek el (376 lakos), őket a Horváth (277) követi, harmadik helyen pedig a Rézműves (275) vezetéknév végzett. Az első öt leggyakoribb név közé sorolták be továbbá a Tóth és a Ferko neveket is. A leggyakoribb vezetéknevek listája a Boldi, a Szabó, a Krištof, a Farkaš nevekkel folytatódik. A tizedik a Kerekes vezetéknév, melyet a városban 163-an viselnek. A városi hivatal nyilvántartása szerint 2020. január 16-ig Rozsnyónak összesen 17 917 regisztrált lakosa volt, melyből 9430 nő és 8487 a férfi. 


Ahogy korábban, úgy a kassai UNLP idén is közzétette azon keresztnevek listáját, melyet a 2019. év során született csecsemők kaptak a kórházban. 
Ivana Vaněková, a kórház szóvivője elmondta, az elmúlt év során összesen 69 ikerpár és egy hármas iker született a kórházukban. A leggyakoribb keresztnevek közé sorolták a Tamás, Jakub, Filip, Adam és Patrik neveket, a lányok pedig az Anna, Sofia, Nina, Eliška és Ema neveket kapták a legtöbbször.

A kórház szülészeti osztályán dolgozók szerint a listáról 2019-ben sem maradtak le azok az egzotikus nevek, melyek valószínűleg a szappanoperákkal és a sorozatokkal köthetők össze. Ide sorolták például a Maximilián Lián Kozma, Emir Zion, Edwin Omar, Sakuru Mária neveket, illetve a Nihan és a Napsugár kereszteneveket is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?