Kassa után Rozsnyót és a betléri kastélyt is szemügyre vette Zuzana Čaputová

zuzana čaputová betlér
Rozsnyó/Betlér |

Zuzana Čaputová köztársasági elnök délelőtt érkezett meg Rozsnyóra, ahol jelentős tömeg várta. Hatalmas tapssal köszöntötték a lakosok. Az államfőt fogadta Michal Domik, Rozsnyó polgármestere, utána a város első emberével, illetve a környékbeli polgármesterekkel tanácskozott.

„Nagyon jó benyomást tettek rám a helyiek, számos témakört megvitattunk, szó volt azokról a problémákról is, amelyek a legjobban nyomasztják az itt élőket. Ide sorolnám például a hiányos infrastruktúrát, a munkanélküliséget, illetve a kisebbségekkel – például a roma közösséggel – való együttélés nehézségeit. Szerencsére nem kilátástalan a helyzet, több olyan projektről is beszámoltak, melyek valóban jól működnek, de sajnos arról is beszéltünk, hogy a választás előtti időszakokban az emberek sokszor visszaélnek ezekkel a problémákkal, ami sajnos a környékbeli települések és a helyi közösségek sorsát nehezíti”

– mondta a tanácskozást követően Zuzana Čaputová. Elmonta, nagyon örült a meghívásnak és annak, hogy ismét közelebbről is megtekinthette Gömör ékességeit.

„A találkozón Krasznahorkaváralja polgármesterével a krasznahorkai vár felújításáról is szó esett. A község polgármestere elkeseredetten beszélt a jelenlegi helyzetről. Állítása szerint a munka nagyon lassan halad, sőt, még az sem biztos, hogy tartani tudják a felújítás 2023-as határidejét. Ekkorra be kellene fejeződnie a felújítás második szakaszának. A szóban forgó problémán egyszerre több fél is dolgozik, ami valószínűleg hozzájárul a késéshez”

– tette hozzá Zuzana Čaputová.

Galéria

Michal Domik, Rozsnyó város polgármestere szerint az államfő látogatása rendkívüli dolog, ezt támasztja alá a városháza előtt egybegyűlt tömeg is.

„Elérzékenyültem, amikor megláttam az elnök asszonyt, még a könny is kicsordult a szememből, rengeteg ember gyűlt össze, hogy fogadja őt. A térségünkben harminc évvel ezelőtt megszűnt a banyaipar, ennek is következménye a most tapasztalható szegénység. Ő is tisztában van az itteni helyzettel, illetve azzal, hogy mi és több más, velünk határos régió is a gazdaságilag az elmaradott régiók közé tartozik”

– mondta az Új Szónak Michal Domik.

Kapcsolódó cikkünk

Az elnök asszony Rozsnyó után a néhány kilométerrel távolabb levő betléri kastélyba ment, hogy egy részletes tárlatvezetésen átfogó képet kapjon az Andrássy-családról és a régióra gyakorolt meghatározó szerepéről.


„Az elnök asszony elmondta, hogy a betléri kastély a szívügyei közé tartozik. Egyszer már járt nálunk, de újra meg akarta nézni a kastélyt. Egy kicsit fázott, hiszen a téli szezonban nem fűtünk a kastélyban, de teljesen elvarázsolta őt a kastély látványa. Megnéztük a vörös fogadószalont, a történelmi könyvtárat, Serédi Zsófia mumifikálódott holttesténél azért álltunk meg, mert új ruháját Boris Hanečka divattervező vázolta fel. Az ismert divatszakértő Zuzana Čaputová ruhatárát tervezi. Noha Krasznahorka vára nyolc éve zárva van, nálunk szerencsére egyre több a látogató, de ettől függetlenül tisztában van azzal, hogy a vár jelenlegi állapota mennyire nehezíti az itteniek életét. Távozása előtt egy belépőt kapott tőlünk a várba, bízunk benne, hogy együtt nyitjuk meg a várat” – zárta Máté Tímea, a Betléri Múzeum igazgatója. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?