KarvAA Korava Duna Menti Vidékfejlesztési és Kulturális Társulás 2002 októberében alakult. „Az alapítás közvetlen előzménye a 2002 augusztusában megrendezett kézművestábor volt.
Karvára várják az okostojásokat
KarvA
A Korava Duna Menti Vidékfejlesztési és Kulturális Társulás 2002 októberében alakult. „Az alapítás közvetlen előzménye a 2002 augusztusában megrendezett kézművestábor volt. Ennek sikerén felbuzdulva jött létre a társulás, amelynek legfontosabb célkitűzései közé tartozik, hogy a fiatalokat szabadidejük hasznos eltöltésében segítse” – fogalmazott Tóth Tibor, a társulás elnöke. A Korava kulturális, művészeti, nevelési-művelődési, sportrendezvények, tudományos-ismeretterjesztő utak és táborok révén szólítja meg a fiatalokat. „Hosszú távú terveink közé tartozik, hogy társulásunk központját, a Duna közösségi házat regionális jelentőségű kulturális, szociális, természetvédelmi és vidékfejlesztési központtá alakítsuk. Terveink között szerepel egy galéria és konferenciaközpont kialakítása is. A házhoz tartozó területet természetvédelmi park, tanösvények, madármegfigyelő állomás létrehozásával és kötélpálya kialakításával szeretnénk fejleszteni” – tette hozzá Tóth Tibor.
A társulás idén három különböző tábort hirdetett. A hagyományos kézműves és képzőművészeti tábort július 12. és 18. között rendezik meg. A gyerekek az agyagozást, a csuhé- és szalmafonást, a gyertyaöntést, a festést, a batikolás, a kosárfonást, a szövést, az ékszerkészítést, a textilfestést, a tojásdíszítést, a gyöngyözést, a nemezelést, a papírmerítést, az üvegfestést, a szalvétatechnikát, a makramét és a mozaikkészítést is kipróbálhatják. „A nagyobb gyerekeket egy későbbi időpontban, július utolsó hetében és augusztusban várjuk” – jegyezte meg a társulás elnöke.
A július 26. és 31. között megrendezendő táborba tizenhárom évesnél idősebb gyerekek jelentkezését várják. Ehhez igazították a tábor túrákkal, kirándulásokkal és beszélgetésekkel tarkított, kézműves-foglalkozásokban gazdag programját is. Az Okostojás tábort augusztus 9. és 14. között rendezik meg. Programjában túrák, nyomkövetés, éjszakai csillagles, kémiai és fizikai kísérletek, biológiai és földrajzi megfigyelések, madárles, előadások és beszélgetések szerepelnek. Részletes információk a Korava csoport oldalán olvashatók.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.