Kampány és ellenkampány Nádszegen

Nádszeg |

<p>A jövő hétvégén a polgármester menesztéséről szavazhatnak a galántai járásbeli község lakosai. A Juhos Ferenc leváltásáról szóló referendumot a képviselők kezdeményezték.</p>

A lakosok a múlt hétvégén megkapták a népszavazásról szóló értesítést. Egyetlen kérdést tesznek fel a választóknak: Egyetért-e Juhos Ferenc polgármester leváltásával? A helyi képviselő-testület szeptemberben döntött a népszavazás kiírásáról, kétszer is megszavazták, hogy referendumot tartsanak a községben: először akkor, amikor Juhos betegség miatt nem vett részt az ülésen, másodszor a polgármester jelenlétében. A testület tizenegy tagja közül – kilenc MKP-s és két hidas képviselő – tízen egyetértettek a népszavazás kiírásával, egy képviselő tartózkodott. A plénum szerint a polgármester megszegte kötelességét, mivel figyelmen kívül hagyta a testület határozatait, nem válaszolt a képviselői interpellációkra és a község könyvelése sem megfelelő. Többször elhangzott, hogy Juhos megszegi a törvényeket. „A polgármester úr feltehetően súlyosan és ismételten elhanyagolja a polgármesteri kötelességeit és megsérti a törvényeket és az egyéb általános érvényű jogszabályok rendelkezéseit” – olvasható az októberi képviselő-testületi gyűlésről készült jegyzőkönyvben. Juhos korábban elmondta, az ügyészséghez fordult a referendummal kapcsolatos határozatok miatt. „Várom az ügyészség döntését, ha válaszolnak, el kell gondolkodni a folytatáson. Nem azt deklarálta a testület, hogy elhanyagolom a kötelességeim, hanem hogy súlyosan megsértem” – nyilatkozta lapunknak Juhos. Juhos Zoltán képviselő (MKP) szerint nincs akadálya a népszavazás megtartásának.

A községben mindkét fél kampányol. Juhos találkozókon tájékoztatja a meghívottakat az elmúlt évek fejlesztéseiről és cáfolja az ellene felhozott vádakat. A másik oldal névtelenül, szórólapokon és a közösségi portálon hívja fel a lakosság figyelmét a problémákra és propagálja a népszavazást. Juhos Zoltán elmondta, csütörtökön nyilvános képviselő-testületi ülést tartanak. A népszavazás kezdeményezői rámutattak a község tartozásaira és rossz anyagi helyzetére. A polgármester szerint pontatlan információkat közölnek. „Nem adósodott el a falu, ha annyira rossz lenne a helyzet, nem kaptunk volna ajánlatot a banktól a csatornahálózat következő szakasza önrészének finanszírozására” – folytatta Juhos. A község pénzügyeiről szerettünk volna többet megtudni Lukács Róberttől (MKP), a pénzügyi bizottság elnökétől, de nem kaptunk választ a kérdéseinkre.

Nádszegen 3181 lakos szavazhat. A referendum csak ötvenszázalékos részvételi arány fölött érvényes. November 21-én reggel héttől este tízig szavazhatnak a lakosok a polgármester menesztéséről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?