Kalkulálnak, bizakodnak

Ipolyság/Ógyalla. Néző-csúcsra van kilátás holnap délután az ipolysági futballpályán, ahol a nyugat-szlovákiai V. liga keleti csoportjának slágermérkőzését játsszák.

A második helyezett hazaiak a listavezető ógyallaiakat fogadják, a győztes jutalma akár már az előrelépést biztosító bajnoki cím is lehet. Mindkét vetélytárs jelenleg ötvennégy pontot szerzett, a helyzet állása szerint azonban a hazaiak három pontos hátrányban vannak ellenfelükkel szemben, hiszen a Nyugat-szlovákiai Futballszövetség az őszi idény végén pontelvonással sújtotta az ipolyságiakat. „Ahogy mondani szokás, régiónkban vasárnap minden út Ipolyságra vezet. A környékbeli községek csapatai korábbi kezdési időpontra tették át bajnoki meccseiket, hogy a futballrajongók elérjék az idény kicsúcsosodását jelentő párharcot. Talán mondanom sem kell, győzni szeretnénk, hiszen csupán a legnagyobb riválisunk térdre kényszerítésével kerülhetünk trónra” – latolgatta az esélyeket Urblík József, az ipolyságiak klubelnöke és játékosedzője. Kiderült, a hazaiak a legerősebb összeállításban lépnek pályára. „Nem szeretném, ha gólt rúgnának a vendégek, ezért ismét a védelem tengelyében játszom” – fedte fel ütőkártyáját az egykori élvonalbeli gólvágó. „Mindent megteszünk majd az eredményes helytállás érdekében, sokat nyomhat a latban szurkolóink fergeteges buzdítása is. Remélem, még azok is kijönnek a stadionba, akik egyébként nem látogatják rendszeresen bajnoki mérkőzéseinket” – nyilatkozta bizakodóan a helybeli focitörténések mozgatórugója. Tőle azt is megtudtuk, adakozó szponzorok jóvoltából a nézők érdekes díjakat nyerhetnek a tombolán. Az egyiket a város szülötte, Tóth Tibor parlamenti képviselő, verebélyi polgármester ajánlotta fel a szervezőknek.

Az ógyallaiaknál is mindenki bevethő, Ondrusek Zoltán edző csapata a megszokott összeállításban és hadrenben igyekszik teljesíteni az elvárásokat. „Nálunk egyértelműen a feljutás a cél. A holnapi rangadón be kell találnunk a hazaiak hálójába, hogy kifogjuk vitorlájukból a szelet. Játékosaink nagyon elszántak, egyetlen hátrányuk a rutintalanság. A kollektíva átlagéletkora ugyanis mindössze 23 év, ami tétmeccsen visszaüthet” – tudtuk meg Ondrusek Pétertől, a vendégek klubtitkárától. A holnapi visszavágó Rublík játékvezető sípjelére 17 órakor kezdődik. (ái)

Feljutási matematika

Fontos tudnivaló, hogy az őszi mérkőzést az ógyallaiak nyerték 1:0 arányban. Azonos pontszám esetén ugyanis az egymás elleni találkozók eredményei döntik el a bajnoki cím sorsát. Az ipolyságiak szempontjából bármilyen kétgólos (2:0, 3:1, 4:2, stb) győzelem az elsőséget jelentheti. Az 1:0-ás hazai győzelem pedig szezon utáni helyosztóhoz vezet. A vendégek bármilyen további egygólos veresége (2:1, 3:2, 4:3 stb.) az ógyallaiakat juttat(hat)ja trónra. Természetesen ehhez még arra is szükség lesz, hogy az utolsó fordulóban sikerrel vegyék az akadályokat a bajnokjelöltek. (ái)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?