Kaliňák és Oravec a párkányi helyzetről

Párkány |

<p>Egyelőre döntetlenre áll a Szlovákia és az árvíz közti küzdelem &ndash; állapította meg szombaton Robert Kaliňák belügyminiszter. Hozzátette, a &bdquo;mérkőzés&rdquo; végső szakasza Párkányban lesz.</p>

A Duna Párkánynál 804 centiméteres szintet ért le, és az előrejelzések szerint még körülbelül 10 centimétert emelkedhet. A tetőzés néhány órán belül várható.  Ján Oravec, Párkány polgármestere szerint a védgátnál még 60 centiméternyi „tartalék” van.  Kaliňák szerint a tervezett kis kikötőnél van a legnagyobb kockázatot jelentő szakasz. Mint mondta, a vállalkozó megbontotta a gát egy részét, de az már nem épült újra, mert végül úgy döntött, nem valósítja meg a tervet. Oravec szerint itt már nem fenyeget veszély, mert a katonák, a tűzoltók, a rendőrök és a helyi önkéntesek együttes munkájának köszönhetően ezt a szakaszt is biztosították az árvíz ellen.   
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?