Kalapáccsal akarta megölni szomszédját, a rendőrök órákon át keresték

rendőrségi autó

Az egyenruhásoknak végül sikerült elfogniuk a tettest.

 

Egy 68 éves férfi az egyik miavai járásbeli mező mellett úgy közlekedett járművével, hogy azt szándékosan a szomszédja felé irányította, akinek szerencsére sikerült elugrania az autó elől.

Miután megállt, vitatkozni kezdett a sértettel, majd elővett egy kalapácsot, és lábon ütötte áldozatát. A sértett ezután a földre esett, miközben a támadó azt kiabálta, hogy meg fogja ölni.

Segítségére sietett a barátnője, akit az agresszív férfi arcon csapott és leütötte róla a szemüvegét. Mindeközben a nőnek és a sértettnek közös erővel sikerült kikapniuk a kalapácsot a támadó kezéből, aki ezt követően beszállt az autójába, még egyszer az ablakon keresztül megütötte az áldozatot, majd elmenekült a helyszínről.

Miután a rendőröket értesítették, felkeresték a gyanúsítottat, aki az egyenruhások feltartása érdekében bezárkózott a házába. Végül több mint egy órás tárgyalás után a férfi megadta magát, a rendőrök pedig őrizetbe vették – a bíró a napokban dönt majd az előzetes letartóztatásáról.

 

(rendőrség)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?