Kábítószereket tartalmazó automatákat foglalt le a rendőrség Losoncon

drog

Kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények gyanújával indítottak büntetőeljárást két személy ellen a losonci rendőrök. A nyomozók két különböző ügyben, a város különböző részein automatákat vizsgáltak meg, melyekről a szakértői vizsgálat bebizonyította, hogy tiltott anyagokat tartalmaznak – tájékoztatott a közösségi hálón a Besztercebányai Kerületi Rendőrkapitányság.

Az idei év elején a rendőrség az egyik esetben lefoglalt egy automatát a T. G. Masaryk utcán, tartalmát pedig vizsgálatra küldte. „A szakértők megerősítették, hogy a termékekekben olyan anyagok találhatók, melyek a kábítószerek és pszichotróp anyagok listáján szerepelnek” – pontosított a rendőrség azzal, hogy egy fizikai és egy jogi személy ellen büntetőeljárást indítottak.

Hasonlóképp 2025-ben is lefoglaltak egy automatát, mely eredetileg a Gácsi (Haličská) utcán állt. A vizsgálatok itt is pszichoaktív anyagok jelenlétét mutatták ki, ami alapján szintén egy fizikai és egy jogi személy ellen eljárást indított a rendőrség.

„A két eset elsősorban azért is rendkívül súlyos, mert a lefoglalt anyagok nem ismert kábítószerek származékai, hanem konkrétan a kábítószerek és pszichotróp anyagok listáján szereplő anyagok voltak” – tették hozzá a rendőrök.

Nem megfelelő hozzászólás jelentése

Nem megfelelő a hozzászólás?

A szabályokat sértő hozzászólás jelentéséhez jelentkezzen be, vagy töltse ki az űrlapot.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?