Donald Trump: az Egyesült Államok nem hajtja végre az éjjelre tervezett újabb légicsapást a tárgyalásokon történt előrelépés miatt

Donald Trump

Az Egyesült Államok nem hajtja végre az újabb, washingtoni idő szerint csütörtök estére tervezett légicsapásokat Irán ellen, „tekintettel a béketárgyalásokon történt jelentős előrelépésre” – jelentette be Donald Trump amerikai elnök.

A Truth Social közösségi oldalon csütörtök délután megjelent bejegyzésében az elnök azt írta, hogy az egyeztetésekbe bekapcsolódott Irán „legmagasabb szintű vezetése”.

„Minden érintett fél elfogadta a megbeszéléseket és azok végső pontjait, mind a koncepciót, mind a részleteket illetően” – fogalmazott az elnök. A tárgyalások résztvevői közül az Egyesült Államok mellett Izraelt, Szaúd-Arábiát, az Egyesült Arab Emírségeket, Katart, Törökországot, Bahreint, Pakisztánt, Kuvaitot, Egyiptomot és Jordániát emelte ki.

Hozzátette, hogy az Iránnal kötendő megállapodás helyszínét és időpontját „hamarosan” bejelentik. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az iráni kikötők tengeri blokádja mindaddig érvényben marad, amíg a megállapodás véglegessé nem válik.

Nem megfelelő hozzászólás jelentése

Nem megfelelő a hozzászólás?

A szabályokat sértő hozzászólás jelentéséhez jelentkezzen be, vagy töltse ki az űrlapot.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?