Júniusban folytatódik a "pentagoni perverz" pere

Pozsony |

<p>A Pozsonyi II. Járásbíróság ma június 1-re napolta el a pentagoni perverz néven elhíresült Milan I. perét.</p>

Milan I. a vád szerint a fővárosi drogkereskedelem egyik központjának tartott Pentagonban három héten át fogva tartott, kínzott és megerőszakolt egy 17 éves lányt, sőt, megpróbálta felakasztani.

A vád szerint Milan I. egy buszmegállóból rabolta el a volt politikus lányát. Vereknyei lakásában kábítószert adott neki, megerőszakolta, megkínozta. Az ügyész 15 év börtönbüntetést kért a nemi erőszakkal, szemérem elleni erőszakkal és személyes szabadság korlátozásával vádolt férfira.

A mai tárgyalási napon meghallgatták azt a nőt, aki Sandrát a pentagoni lakásba kísérte. A nő - aki pervitint vásárolt Milan I.-től - azt vallottam, a vádlott nem erőszakkal tartotta a lakásban a nőt.

Egy másik tanú azt vallotta, mivel abban az időben kábítószer-fogyasztó volt, nem emlékszik semmire.

A mai tárgyalást azért kellett elnapolni mert a vádlott ragaszkodik hozzá, hogy hallgassák meg azt a nővért is, aki a lánnyal az egészségügyi központ előtt beszélt, mielőtt ápolták volna. Őt azonban mára nem tudták beidézni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?