Jövőre megindulhat a kompforgalom Bős és Dunaremete között

Pozsony |

<p>Már a közeljövőben megkezdődik az üzemeltetéshez szükséges infrastruktúra kiépítése, így jövőre vélhetően már közlekedni is fog a Bőst a magyarországi Dunaremetével összekötő turistakomp.</p>

A két település közötti kompjárat létrejötte egy a határon átívelő együttműködés keretében megvalósuló projektnek köszönhető. A komp a Duna eredeti - a bősi vízlépcső miatt történt elterelés előtti - medrében közlekedik majd a két falu között. Az eredeti tervek szerint a kompnak már most üzemelnie kellene, ám a projekt megvalósítása során - finanszírozási gondok miatt - jelentős csúszás állt be. Így a kompjárat üzemeltetéséhez szükséges infrastruktúra építése is csak a közeljövőben kezdődik meg.

"Az EU által már jóváhagyott projekttel kapcsolatos legutóbbi - a két érintett település vezetőinek részvételével megvalósult - tárgyalásokon megállapították, hogy minden akadályt sikerült elhárítani, így az építkezés hamarosan megindulhat - mondta el a projekt kapcsán Kvarda József, Nagyszombat megye alelnöke. Hozzátette: a közbeszerzési kiírások már megtörténtek, így a kompközlekedés megindítása 2013-ra várható.

"Turisztikai célokat szolgáló kompról van szó, amely a gyalogosokon és kerékpárosokon kívül legfeljebb 5 személygépkocsit szállíthat majd egyszerre" - magyarázta Kvarda. Hozzáfűzte: az új összeköttetés lehetőségével várhatóan a tágabb régió lakossága is él majd, annál is inkább, mert könnyebben elérhetővé teszi például a Duna túloldalán lévő lipóti fürdőt is.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?