Jótékonysági gála az Attila ház felújításáért

„Nem szomorkodni, emlékezni gyűltünk ma össze” – mondta Rudolf Péter, az est házigazdája.ZsigárdSzombaton rendezték meg az Örökségünk Kaszás Attila jótékonysági gálát a helyi szabadtéri színpadon. A kezdeményezés célja az Attila ház, a tájház felújítása volt.„Kaszás Attila hozott össze minket.

„Nem szomorkodni, emlékezni gyűltünk ma össze” – mondta Rudolf Péter, az est házigazdája.

Zsigárd

Szombaton rendezték meg az Örökségünk Kaszás Attila jótékonysági gálát a helyi szabadtéri színpadon. A kezdeményezés célja az Attila ház, a tájház felújítása volt.

„Kaszás Attila hozott össze minket. Nem szomorkodni, emlékezni gyűltünk ma össze. Büszke vagyok a barátságunkra, örülök, hogy azok közé tartozom, akik a közelében létezhettek” – fogalmazott Rudolf Péter, az est házigazdája. „Azt javaslom, fájdalmas hiánya ellenére tanuljunk meg örülni azoknak az éveknek, napoknak, perceknek, amit vele tölthettünk. Ezt az érzést adjuk át ifjú barátainknak, akik csak a mi emlékeinken keresztül kapnak képet Attiláról” – tette hozzá a színész. A gálán felléptek azok, akik együtt dolgoztak Kaszás Attilával, illetve tisztelői, barátai voltak. Többek között az Arcok énekegyüttes, Ákos, Culka Ottó, Emmer Péter, Gál Tamás, Hirtling István, Kálloy Molnár Péter és Hrutka Róbert, Kaszás Luca és Kaszásné Halmi Ildikó, Csankó Zoltán és Kaszás János, Keresztes Ildikó, Korpás Éva, Nagy-Kálózy Eszter. „2850 euró gyűlt össze az adományokból és a belépőjegyek árából, amely még a felajánlott tiszteletdíjak összegével bővül. A fellépők és a nézők szerint is az idei volt a legjobb és a legszínvonalasabb megemlékezés” – nyilatkozta lapunknak Kiss László, a jótékonysági gála főszervezője.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?