Jó ütemben halad a krasznahorkai vár felújítása

Krasznahorkaváralja |

<p>A tervek szerint halad a krasznahorkai vár felújítása. A munkások folyamatosan dolgoznak, csak a karácsonyi ünnepek alatt álltak le.</p>

A vár rekonstrukciójáról Judita Krajčiová, a Szlovák Nemzeti Múzeum Betléri Kastélymúzeum menedzsere tájékoztatta a TASR hírügynökséget. Elmondta, jelenleg az alsó és középső vár vakolatát vizsgálják. Elkészült az alsó és középső vár tetőszerkezete, az egész középső és az alsó vár tetejének nagy részét cserép fedi.

A 2012 márciusában történt tűzeset során szinte az egész tető leégett, a tűz kárt okozott a belső térben és a kiállított műtárgyakban is. Krajčiová tájékoztatott arról is, hogy befejeződött a kápolna falfestményeinek vizsgálata. „A festmények alatt nagyon elegáns, a 19. század elejéről származó klasszicista falfestményeket fedeztek fel” – közölte Krajčiová. A vizsgálatot Peter Koreň vezette. „Folyamatban van a vár festményeinek helyreállítása is. Egri kollégáink sikeresen rekonstruálták és visszaszállították Betlérre Andrássy Franciska grófnő gyászruháját, amely a tűzvész okozta hő miatt sérült meg. A ruhát a rekonstruálás után először 2015 júniusában láthatja a közönség a Sissi királynéról szóló kiállításon” – mondta Krajčiová, majd hozzátette, brünni kollégáik is nagy segítséget nyújtanak a múzeumnak, a gyűjtemény fémtárgyait újítják fel.

Krajčiová közölte, a várdomb keleti és északi oldalát megtisztították, eltávolították a bokrokat, a fákat, a várfalat és a gyúlékony szerkezeteket tűzbiztossá tették. A vár körül tanösvényt szeretnének kialakítani. (TASR, za)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?