Jelentés az érzékelés határain túlról

Varga Mónika hastánca. Nemcsak a szemnek tesz jót, hanem a test többi részének is – már ha műveli az ember. (A szerző felvételei) Hogy az ezoterikus tanok terjedése az „atomkor hajnalán” minek köszönhető, máig kérdéses és vitatott. Egyesek számára a Napnál is világosabb, de legalábbis elfogadható magyarázat, hogy a Vízöntő korszakában ez nem lehet másképp, míg az „ellenlábasok” csupán az ezredév emberének kiábrándultságából fakadó, a megmagyarázhatatlan – ergo nem létező – megmagyarázására irányuló vágyát látják mögötte. Mindezek tükrében az asztrológus egyesek szemében tudós, a másokéban sarlatán; a látnok rendkívüli képességgel megáldott ember, de lehet, hogy szélhámos. Teszem hozzá: így van ez jól. Mert még soha nem vezetett jóra, ha világnézeti dolgokban túlságosan nagy volt az egyetértés. Ettől még tény marad, hogy az akupunktúra, melyet nem is oly rég kuruzslásnak tartott a „haladó” orvostudomány, fokozatosan elfogadott gyógymóddá válik; hogy a jóga, melynek az oktatásba történő bevezetése a Krisztus lepelével takarózó demokraták szerint feje tetejére állítaná az ország valamennyi kisiskolásának a világképét és értékrendjét, tényleg hatásosan alkalmazható az összpontosító-képesség hiánya, a hiperaktivitás és a diszlexia kezelése során; hogy a tai-chi jobb stresszoldó, mint bármilyen gyógyszer, hiszen megelőzi a bajt; hogy a parapszichológia lassan a lélektan elfogadott ágává válik, és így tovább...

A nagymegyeri találkozó résztvevőit persze egy csöppet sem foglalkoztatta, ki mit mond az általuk nagyra becsült ezoterikus tanokról, kuruzslókról, mesterekről. Egyszerűen „ragadjon ránk minél több” alapon „vetették bele” magukat a fesztiválba, a tapasztalást választva vezércsillagul.

Öngyilkos, tanító nemzet

Nem újdonság sokunk számára, hogy a magyar az idők során kivívta magának a nem éppen reménykeltő „öngyilkos nemzet” címet. A japánok után sajnos mi következünk a sorban az öngyilkosságok számát tekintve. Nem kis meglepetéssel szolgált azonban számomra a Mike Valéria székesfehérvári parapszichológussal folytatott beszélgetés, melyből kiderült: tanító nemzet is vagyunk egyben. Bevallom, ez eddig csak sejtés formájában „motoszkált” bennem.

„Parapszichológus vagyok – mondta bevezetésképp a hölgy, akinek előadása nagy sikert aratott. – Ez egy nagyon kiterjedt tudomány, mely az embert a környezetében, valamint a test, lélek és szellem kölcsönhatásában vizsgálja. A betegségeknek ugyanis mindig vannak külső okai is, melyek a környezetben keresendők. De a parapszichológia tárgyát képezi a megmagyarázhatatlan jelenségek vizsgálata is; az olyanoké, melyekkel mai tudományunk még nem tud mit kezdeni – tehát az UFO-élményektől kezdve a szellemjárásig minden. Külön tudományág a paramedicína, mely egy másik, a fizikainál magasabb szintről történő gyógyítást takar, tehát a lélek és a szellem felől közelít az adott problémához. A kórisme felállítása, illetve a gyógyítás során is az auralátást használjuk, ennek egyes rétegeit vizsgálva jutunk el a bajhoz, majd tudjuk orvosolni azt. Bár sokan sarlatánnak néznek bennünket emiatt, tudatosítanunk kell, hogy az auralátás az ember természetes adottsága, egy olyan tulajdonság, melyről az idők folyamán megfeledkeztünk, és ezért visszafejlődött. Az egyes misztikus irányzatoknál az úgynevezett harmadik szem felnyitására alkalmazott „beavatási szertartások” is ennek a képességnek a visszanyerését célozzák. Az ember egy bizonyos fajta őstudással felvértezve foglalta el helyét itt a Földön, ám ezt ma már csak kevesek – például a természeti népek némelyike – őrzik. Parapszichológiai szempontból az emberiség egészének fejlődése egy spirálhoz hasonlítható, melyen egyre feljebb jutunk, és melynek minden egyes pontján valami újat kell megtapasztalnunk, magunkévá tennünk. Épp most, a Vízöntő korszakában egy olyan fejlődési folyamatra vagyunk rákényszerítve, melynek során a szívlátást, a szívvel való gondolkodást, a szeretet élményének a megélését és gyakorlását tanuljuk. Ez egy olyan magasabb szint, mely nem az erőről szól; kozmikus, tehát mindenre és mindenkire kiterjed, de nem birtokló jellegű.”

Hogy jön mindehhez a magyarság? A karma kapcsán, mely lehet egyéni, de csoportos – akár „nemzeti” is.

„Természetes, hogy miként minden embernek, úgy a nemzeteknek is megvannak a maguk sors-vonalai. A magyarok karmája arról szól, hogy nem éljük meg önmagunkat, felfelé törekvő vágyakat fojtunk el magunkban. Sajnos egyre nagyobb sikerrel próbálják velünk évtizedek óta elhitetni, hogy senkik és semmik vagyunk, és így nagyon tehetséges emberek vesztek és vesznek ma is el. Számunkra már teljesen természetes, hogy „nagyjaink” külföldön válnak ismertté, érnek el világsikereket. Csak egy példát említek: Hollywood „filmsikergyárosainak” a receptje így kezdődik: „Végy egy magyart...” Legyen az rendező, operatőr vagy színész, mindegy. A magyar ősi tudással rendelkező tanító nemzet, a neve is erre utal: maghintő... A tudás magvait kell széthintenünk a világban, ez a dolgunk.”

... vagy ahogy Weörös Sándor írta: „Szórd szét kincseid, a gazdagság legyél te magad.”

Csillagszeműekről – másképp

Más, talán „kézzelfoghatóbb” problémakört feszegetett az ugyancsak a székesfehérvári Hét Forrás Egyesületből érkezett Szabó Zsuzsa természetgyógyász. Előadásának témája a lelkileg sérült, magatartás- és figyelemzavarral küzdő, esetleg hiperaktív gyerekek gyógyítása volt – a szeretet erejével.

„Egy teljesen új, azóta jogvédelem alá helyezett fejlesztő terápiát dolgoztunk ki – mondta a természetgyógyász. – Hat terapeuta kollégámmal a rajz-, a zene-, a mozgás- és más gyógyterápiák segítségével próbáljuk megoldani mindazt, amit a mai orvostudomány még diétával, nyugtatókkal, esetleg serkentőkkel kezel. Módszerünk világszerte egyedülálló; abból indulunk ki, hogy ezeknek a gyerekeknek nincs szükségük gyógyításra, mert nem betegek. A hiperaktivitás fogalmát már több mint két évtizede ismerjük, de nem tudunk vele mit kezdeni. Pedig már az óvodáskorú gyermeknél jelentkeznek a tünetei, bár iskoláskorban válik igazán szembeötlővé. Célunk az, hogy Magyarországon, de a határokon túl is meghonosítsuk a módszerünket, hogy az óvó-, gyógy- és fejlesztő-pedagógusok hatékonyan alkalmazhassák. Később – talán négy-öt év múlva, ha már konkrét eredményeink lesznek, és könyvünket tankönyvként fogják kezelni – szeretnénk, ha a módszert bevezetnék a felsőfokú oktatásban is.”

Milyen könyvről van szó? A Csillagszeműek-ről – szerzői Mike Valéria és Szabó Zsuzsa –, melyet bátran ajánlok minden pedagógus és szülő figyelmébe; mert az adott problémát nem orvosolni kell (hiszen nem betegségről van szó), hanem a gyökereit kell megtalálni, és elnyirbálni a „vadhajtásokat”. Szép szóval, gondos szeretettel.

Mit lát a léleklátó?

Bevallom, ez a kérdés régóta foglalkoztat, de eddig sosem tettem fel. Talán restelltem tudatlanságomat, vagy ilyesmi... De az oroszlányi Siller Éva – aki hivatását tekintve léleklátó, néhányan viszont nemes egyszerűséggel csak „főboszorkánynak” hívják – az az ember, aki előtt nincs értelme a titkolózásnak és szemérmeskedésnek, hiszen úgyis a vesékbe..., vagyis a lelkekbe lát. Mit talál ott?

„Aki léleklátással foglalkozik – lebbenti fel tudományáról a fátylat Éva asszony –, az tulajdonképpen az Akasha-krónikában olvas. Ez minden megnyilvánult és meg nem nyilvánult személynek, dolognak, történésnek az energialenyomatát őrzi. Abban a pillanatban, hogy születésünkkor anyagi síkon megjelenítjük magunkat, kettéhasad a lelkünk, az egyéniségünk. Az egyik része fizikai síkon nyilvánul meg a testünk által, míg a másik megmarad asztrális lénynek, az erő és az energia kisugárzásának. Amikor egyik-másik emberrel foglalkozom, sose a mátrix világában megnyilvánuló húsvériséggel veszem fel a kapcsolatot, hanem a magasabb rendű éntudatával. Ez az élet minden területére vonatkoztatva ismeri mindazokat a „szerződéseket”, amelyeket mi aláírtunk, s melyekről hajlamosak vagyunk megfeledkezni. Mivel én „vele” veszem fel a kapcsolatot, elárulja nekem, ki milyen életfeladatot vállalt, vagy milyen, a korábbi élete során megszerzett tudással rendelkezik.”

Mi érdekli a léleklátó „ügyfeleit” leginkább? A viszonzott és viszonzatlan érzelmek, az egészség és a siker, meg persze a pénz. S hogy miképp látja az emberiség spirituális fejlődését? ĺme... de akinek nem inge, az ne vegye magára.

„Az emberiség nagy része állandóan rohan, fut valahová, aztán egyszer csak azon veszi észre magát, hogy boldogtalan. Jelenleg azt éljük meg, hogy megakadtunk, kezdjük levetni ezt a régi mentalitást. Az Akasha-krónika azt mondja erről, hogy 2000-ben lezárult az emberiség történelme hetedik nagykörének hetedik kisköre, ami olyan szellemi felébredési folyamatokat indított el, mint amilyet például a XV. században tapasztaltunk. Újabb nagy kört kezdünk, mely szerintem pozitív változásokat hoz; olyan üzeneteket kaptunk, melyek arra engednek következtetni, hogy elodázhatjuk a Próféciákban lefektetett jövendölések beálltát. Az emberek hisznek önmagukban, hisznek a világban, a változásban, és kezdenek felébredni a nem-tudásból, igyekeznek megszabadulni az anyagelvűség kényszerzubbonyától. Ez pedig jó.”

Varázsfuvola, hastánc, meg amit akartok...

Más „vonalat” képviselt a fesztiválon a Hatékony és Eredményes Tanulásért Közhasznú Alapítvány képviselője által bemutatott AVS-módszer (vagy készülék?), mely garantáltan felméri energiaszintünket, és fény, valamint hang útján stimulálja az agyműködést. Az Audiovizuális Stimuláció módszerét a NASA is sikeresen alkalmazza az űrhajósok kiképzése során, és segítségével hatékonyabbá lehet tenni például a tanulást, de csökkenthető általa a káros vizsgadrukk és a stressz is. Aztán merőben „más vonalakat” villantott meg Varga Mónika hastáncos, akinek szerintem röpke húsz perc alatt sikerült a rendezvény teljes férfiközönségét megnyernie ennek a méltatlanul háttérbe szorított, rendkívül nemes, mondhatni lélekemelő műfajnak. Ha a közeljövőben hirtelen megugrik Mónika tanítványainak a száma, esetleg hastáncmozgalom „üti fel fejét” a Csallóközben, az kétségkívül szavaim igazságát fogja igazolni.

„Valami ezoterikás zsibvásár” – intett a művház előtt elhaladó asszonyság megvetően, tudatva élete párjával, hogy ami bent zajlik, az alacsonyabb rendű a „normális” dolgoknál. Ha mást nem is, legalább toleranciát tanulni betérhetett volna. Mert a „bentiektől” egyszer sem hallottam, hogy ami „odakint” van, az nem jó – pedig az is „más”.