Jelenleg nincsenek menekültek a nagykürtösi járásbeli Kiscsalomján

bevándorló k

A Nagykürtösi járásban található Kiscsalomja községben jelenleg nincsenek illegális határátlépést elkövető személyek, de az elmúlt napokban áthaladtak a falun a menekültek – tájékoztatta kedden a TASR hírügynökséget Ján Šimko polgármester.

A polgármester elmondta, néhány nappal ezelőtt mintegy 20 főből álló csoportok keltek át az Ipoly folyón. „Fiatal férfiak voltak, körülbelül 20-25 évesek, és 10-12 éves fiúk" – mondta. Az első hullámban csak férfiak érkeztek, később azonban nők és gyerekek is, egy 1 év körüli gyerek is volt közöttük.

Šimko megjegyezte, betegek nem voltak az emberek között. „Mi takarítottunk utánuk a faluban, védőfelszerelést használtunk, és a biztonság kedvéért fertőtlenítettük a közterületeket, ahol tartózkodtak, például a buszmegállót is" – mondta el a polgármester, és hozzátette, olyan is előfordult, hogy a bevándorlók gyümölcsöt szedtek a helyi lakosok kertjeiből. Ruhákat dobáltak szét, ezt is az önkormányzat takarította el utánuk. Ján Šimko elmondta, hogy a járás lakosai félnek a jelenleg ott tapasztalható migrációs hullámtól. Tartanak a betegségektől és a biztonságuk miatt is aggódnak. „Félnek reggel munkába indulni, mert a buszmegálló környékén külföldiek voltak" - jegyezte meg, és hozzátette, fegyvert nem láttak a külföldiekkel.

Sipos-Molnár Ingrid, a nagykürtösi járásbeli Szécsénykovácsi (Kováčovce) polgármestere a TASR-nek elmondta, hogy kedden reggel 25 menekült állt a buszmegállóban, a település Pető (Peťov) nevű részében. Azt nem tudta megmondani a polgármester, hogy ezek az emberek honnan jöttek és merre tartottak. Pénteken (szeptember 1.) is voltak külföldiek a faluban, Sipos-Molnár Ingrid tájékoztatása szerint körülbelül 30-an, köztük nők és gyerekek is. „Szétdobálták a szemetet, pedig figyelmeztettük őket, hogy ne csinálják. Az emberek félnek, nem engedjük ki a gyerekeinket, a betegségek miatt is aggódunk" – tette hozzá Szécsénykovácsi polgármestere.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?