Javítják és magasítják az árvízvédelmi falakat Komáromban

Komárom |

<p>Három szakaszban, összesen mintegy 3 millió euró értékben végeznek árvízvédelmi beruházásokat az elkövetkező években Komáromban &ndash; számolt be róla Sólymos László környezetvédelmi miniszter a Bastrnák Tibor parlamenti képviselővel és Dúcz Józseffel, a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat pozsonyi részlegének igazgatójával tartott közös komáromi sajtótájékoztatóján.&nbsp;</p>

A napokban megkezdődött első fázisban a Duna-hídtól a Villanytelep útig, mintegy 600 méteres szakaszon erősítik és magasítják meg az árvízvédelmi falat, jövőre a Duna és a Vág összefolyásánál folytatódnak a munkák, a harmadik fázisban pedig az Erzsébet-szigeten végzik el a talajvíz és belvíz elleni védekezéshez szükséges hatástanulmányokat. Dúcz József tájékoztatása szerint az 1980-as években épült árvízvédelmi falakról eltávolítják a koronáját, kijavítják a repedéseket, és előkészítik a falat a magasításhoz szükséges mobil védőgát telepítésére. A mobil gátat csak vészhelyzetben helyezik ki. A mobil gáttal megmagasított fal a 2013-as rekordnagyságú árvízhez képest egy méterrel lesz magasabb. 2013-ban Komáromnál 889 cm-rel tetőzött a Duna, ami 40 cm-rel meghaladta az 1965-ös nagy árvíz idején mért értéket. Sólymos László arra hívta fel a figyelmet, hogy a Duna szemközti, magyarországi oldalán is komoly árvízvédelmi beruházások folynak, falat építenek, magasítják a gátat, emiatt is elkerülhetetlenek ezek a fejlesztések nálunk is. „A klímaváltozás következményeként egyre gyakrabban kell számolnunk szélsőséges időjárással, nagy esőzésekkel, áradásokkal, de aszállyal is – mondta a tárcavezető. – Ezekre időben fel kell készülni, hiszen a megelőző árvízvédelmi munkák mindig olcsóbbak és hatékonyabbak, mint az utólagos kármentés.” Bastrnák Tibor emlékeztetett arra, hogy a 2013as nagy árvíz idején a különböző állami szervek, a katonaság és a lakosság összefogásának köszönhetően sikerült megóvni a várost – mintegy 20 ezer homokzsákot használva fel –, de rögtön az árvíz levonulása után megfogalmazódott az igény a védőfal megerősítésére, megmagasítására, illetve a kivezető nyílásokat elzáró kapuk korszerűsítésére. Az előző kormány idején ezeket a kapukat javították ki, valamint új mobil zárószerkezeteket kapott Komárom, és ez a beruházás folytatódik most a már említett három szakasszal. Sólymos László október elején Párkányban számolt be arról, hogy megerősítik a Mária Valéria híd és a Garam torkolatánál levő töltést; az ottani beruházás értéke 500 ezer euró. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a tárca a klasszikus műszaki megoldások mellett az ún. zöld árvízvédelmi intézkedéseket – pl. mocsaras, lápos területek és természetes árterek helyreállítása – is támogatja. A Környezeti Minőség Operatív Program felhívásaiban 50 millió euróra lehet pályázni olyan tevékenységre, amelynek célja az árvízkockázat és az éghajlatváltozás rossz hatásainak csökkentése. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?