Játszópark közös összefogással

Mostanában a kisebb településeken is egyre több alkalommal találkozhatunk olyan eredményekkel, amelyek helyi társulások, munkahelyi csoportok erőfeszítéseit dicsérik. Egy jó ötlet megvalósulását ünnepelhettük május 8-án Nyékvárkonyon is.

Mostanában a kisebb településeken is egyre több alkalommal találkozhatunk olyan eredményekkel, amelyek helyi társulások, munkahelyi csoportok erőfeszítéseit dicsérik. Egy jó ötlet megvalósulását ünnepelhettük május 8-án Nyékvárkonyon is.

A helyi óvoda kollektívája Pálinkás Erzsébet igazgatónő vezetésével két évvel ezelőtt határozta el, hogy az óvodához tartozó játszópark elavult, veszélyes vaskonstrukcióit új, fából készült eszközökre cseréli.

A döntést nemcsak a közvetlen balesetveszély, hanem az a megfigyelés is indokolta, hogy az igénytelen, nem megfelelő környezet, és a gyermek személyiségének fejlődését elősegítő feltételek hiánya a fiatalság aszociális fejlődését eredményezheti. Az óvoda kollektívája több helyre is benyújtotta a pályázatot, melyet az egyik, kertészeti főiskolát végzett óvónő, Fodor Éva tervei alapján készítettek el. Végül az Illyés Alapítvány és a Csehországi és Szlovákiai Magyar Kultúráért Alapítvány támogatása jelentette azt a kezdő tőkét, melyre hivatkozva előbb a községi hivatalt, majd a falubeli vállalkozókat, mesterembereket keresték meg. Az ő segítségükkel távolították el a régi játékszereket, cserélték ki és füvesítették az udvar talaját, újították fel a kerítést. A nyékvárkonyi asztalosok és ácsok kérésükre kedvezményesen készítették el az új játszóudvar felszerelését: kis házikót, mozgóhidat, mászótornyot, ökrös szekeret, faautót és hűsölőt.

Az óvoda kollektívájának tehát egyetlen projektum kivitelezésébe sikerült az egész falusi közösséget bevonni. Munkájuknak köszönhetően együtt dolgozott mindenki azért, hogy a legkisebbek jobb, esztétikusabb körülmények között tölthessék a személyiségük további fejlődését nagy mértékben meghatározó éveket.

A játszóudvar ünnepélyes felavatásának megszervezéséhez a NA’CONXYPAN Polgári Társulás is segítséget nyújtott. Ez a civil szervezet egyik legfontosabb feladatának a hagyományos népi kultúra megőrzését, az átörökítés folytonosságának biztosítását tartja.

Ennek a gondolatnak megfelelően szervez rendszeresen a legkisebbek számára kézműves-foglalkozásokkal egybekötött játszó- és táncházakat Dunaszerdahelyen és környékén. Az udvaravatón a hivatalos megnyitót követően egy igazi hagyományőrző mulatság várta a gyermekeket, akik foglalkozások során megismerkedhettek a gyékényszövés és az agyagozás rég elfeledett technikáival és anyagaival, rongybabát készíthettek és üvegre festettek. Élő népzene mellett elődeink táncait és dalait tanulhatták meg, valamint hagyományos gyermekjátékokat játszhattak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?