Nem várunk másokra

Egy évvel ezelőtt megjelent egy girbe-görbe vonalakkal határolt, téglalapba rajzolt, valamilyen fafélét ábrázoló „címer”, amelyet olykor-olykor megjelent a Szőgyéni Hírmondóban, plakátokon, szórólapokon, a kultúrház előtti faliújságon, no meg sárga trikókon is.
Egy tehetséges szőgyéni fiatalember alkotta.

Egy évvel ezelőtt megjelent egy girbe-görbe vonalakkal határolt, téglalapba rajzolt, valamilyen fafélét ábrázoló „címer”, amelyet olykor-olykor megjelent a Szőgyéni Hírmondóban, plakátokon, szórólapokon, a kultúrház előtti faliújságon, no meg sárga trikókon is.

Egy tehetséges szőgyéni fiatalember alkotta. Nagyon jól kifejezte vele azt a gondolatot, amely létrehozta a Szőgyéni Vidékfejlesztési Polgári Társulást és jelképe is lett annak, amit célul tűzött ki ez a polgári összefogás. A vidéket, a természet tisztaságát jelképező fa gyökereiből – hagyományaiból – táplálkozva tör a magasba, hogy ott zöld, dús lombot képezzen.

Célkitűzéseink lényege, hogy felhívjuk a figyelmet a demokrácia azon értékeire, amelyek elhitetik velünk, rajtunk, polgárokon múlik, mi történik – vagy éppen mi nem történik – a szűkebb környezetünkben. Mi döntünk arról, kik irányítsák a közösségeinket, és ellenőrizhetjük, számon kérhetjük, mit végeztek, milyen eredményeket tudnak felmutatni hiszen erre megvannak a demokrácia adta lehetőségek.

Más kérdés, hogy ezzel a lehetőséggel nem mindig merünk, vagy nem tudunk élni. Mindezt figyelembe véve igyekszünk olyan polgári kezdeményezéseket megvalósítani, amelyek jó irányba mozdítják a lakosság közösségi tudatát. Tanácsadásra, tájékoztatásra, a művelődés lehetőségének biztosítására törekedünk az ifjúság bevonásával. A vidéki turizmusban rejlő lehetőségeket is ki szeretnénk használni, valamint hagyományt teremtő rendezvényeket kívánunk létrehozni.

Mit is tettünk ennek érdekében a fennállásunk első évében? A lányok, asszonyok klubja tette a legtöbbet. Előadásokat, kiállításokat, színházlátogatásokat szerveztek, s valamennyi közös rendezvényünknek lelkes résztvevői voltak. Az ifjúsági csoport – kezdeti tétovázás után – fiatalos lendülettel szervezte a kerékpártúrát, a budapesti kirándulást, színdarabot rendezett, és továbbra is szorgalmas működtetője a Teleháznak. Falunk szőlőtermelőinek nyújtottak segítséget azok a szakelőadások, borkóstolók, amelyeket a polgári társulás fiatal szakemberei szerveztek. A „Búcsúi vigadalom” és a „Kiskarácsony” rendezvényeinek sikere bizonyára hagyományteremtő lesz, és a jövőben talán a vidéki turizmus alapját is képezhetik.

Az Oázis programmal olyan mozgalmat indítottunk el, amely a környezetünket szebbé, az utcáinkat és a lelkiismeretünket tisztábbá teheti; mindannyiunk örömére.

Fő feladatunknak tekintjük az eredményes pályázatírás elsajátítását. Folyamatosan képezzük magunkat, mert a nyertes pályázatokkal járó külföldi támogatás a falunk előbbre jutását segíti.

Az emberek – mint minden újat – a polgári társulás alakulását is vegyes érzelmekkel fogadták. Voltak, akik gyanakvóan, bizalmatlanul, sőt féltékenykedve várták a fejleményeket, viszont mások örömmel, bizakodva, lelkesen vállaltak feladatot.

Azon azért érdemes lenne elgondolkodni, hogy miért éppen azok fogadták bizalmatlanul a lakosság kezdeményezését, akiknek oly sokszor hangoztatott kívánságuk volt a lakosság közömbösségének megszüntetése.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?