Városi díjat kaptak
Pro Urbe – a Városért díjban részesül 2020-ban Dunai Mária, aki évek óta segíti a hajléktalanokat a járási székhelyen. Az indoklásban az áll, hogy nehéz élete ellenére folyamatosan gondja van a társadalom peremére szorult emberekre, azok megsegítésére. Dunai Mária és a férje a kis Róbertet hat évesen fogadták örökbe, a kisfiú azonban már nem élhette meg a tizenhetedik születésnapját, mert súlyos betegségben elhunyt. Mária asszony nem vonult el fájdalmával, idestova húsz éve segíti, saját hétvégi házában nyújt hajlékot olyan idős embereknek, akik nem kaptak segítséget sem a családjuktól, sem az államtól. Legutóbb egy állami gondozásból kikerülő fiatalembert fogadott be érsekújvári otthonába, majd segített neki munkát és szállást találni. Városi díjat kapott Tomáš Stráňovský jeles kézilabdás, aki 129 alkalommal képviselte az országot és 274 sikeres góllövése volt, jelenleg a fiatal tehetségek képzésével foglalkozik. A rangos elismerést Štefan Prónay is megkapta hetvenedik születésnapja alkalmából, az atléta számos versenyen bizonyított és döntőbíróként is helytállt, emellett aktívan részt vesz a város kulturális életében, a Hexagon fotóklub tevékenységében. Az érsekújvári gimnázium tanáraként, a város egykori alpolgármestereként, a nyitrai iskolaügyi hivatal vezetőjeként, valamint az udvardi szakiskola igazgatójaként ugyancsak értékes munkát végzett a díjazott.
In Memoriam díjat is adnak
In Memoriam 2020 díjazott lett az udvardi születésű Németh Julianna, aki élete során egyedülálló, önfeláldozó munkát végzett a keresztény közösség érdekében. Már a rendszerváltást megelőző években lehetővé tette, hogy a saját házában találkozzanak azok, akiket az akkori államhatalom megfigyelt. Számos zarándokutat szervezett, a hívőknek egyházi irodalmat, kegytárgyakat szerzett be. Maga is részt vett egyházi zászlók, papi ruhák varrásában. Arra biztatta az érsekújvári híveket, hogy támogassák a papi hivatást választó fiatalok törekvését, érezzék a közösség erejét. Azok az apácák is számíthattak a segítségére, akik abban az időben hittant tanítottak a városban. Julianna asszony a Kálvárián lévő stációk felújítását, rendben tartását is a szívügyének tekintette. A Szlovák Vöröskereszt helyi szervezetének tagjaként számos önkéntes véradót toborozott, és fáradhatatlanul látogatta, biztatta a súlyos betegeket. Saját pénzéből támogatta a hátrányos helyzetű családokat, aktív tagja volt a Csemadok Érsekújvári Alapszervezetének és az énekkarnak.
Polgármesteri díjazottak
A Polgármesteri díjat minden évben megkapja a város első újszülötte, ezúttal a kis Roland Fabián szülei vehették át az elismerést. Anna Sadloňová a nyugdíjasok egyesületének aktív tagjaként kapta az elismerést. Mária Sileská pedagógiai tevékenységéért, Klára Novotná a diplomáciai szolgálatáért és a város hírnevének öregbítéséért részesült az elismerésben. Jozef Palackát a Matica slovenská helyi tagjaként, a színjátszás terén elért eredményekért, Pavol Pšenákot az érsekújvári egyházi jótékonysági szervezetben betöltött önzetlen munkájáért díjazták. Barbora Varová diákot az Erasmus programban végzett munkájáért, Emanuel Lorenz orvost az egész élete során végzett egészségügyi munkáért részesítették Polgármesteri díjban. Janka Buranská egészségügyi nővér az érsekújvári kórház Neonatológiai Klinikájának dolgozója önfeláldozó gondozói munkájáért veheti át az elismerést. Az idei díjazottak között van megérdemelten Peter Hoppan járványügyi szakember, aki az első fronton szállt harcba a koronavírussal, és a mai napig koordinálja az ezzel kapcsolatos tennivalókat az egészségügyi központban, aktívan részt vesz a válságstáb munkájában, készségesen tájékoztatja a sajtó munkatársait is az aktuális történésekről.
Valamennyi városi és polgármesteri díjazott megérdemelné, hogy személyesen vegye át az elismerést az ünnepélyes rendkívüli önkormányzati ülésen, ahogy azt minden ősszel megszokták az érsekújváriak. Sajnos idén ez nem lehetséges, várhatóan egy későbbi időpontban tartják meg a díjátadó ünnepséget a járási székhelyen.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.