Isten bárányai – püspökök birkái?

A temetőből bementünk a kis templomba, hogy részt vegyünk a Pista emlékére celebrált szentmisén. Amikor a katolikus pap először nyitotta szóra a száját, azt hittem, valami furcsa tájszólással beszél. Egy-két mondat után kiderült, nem tud magyarul, pontosabban kínosan töri a magyart. Aztán szlovákra váltott, hogy enyhítsen saját kínjain. Súgva kérdeztem padtársam: honnan jött ez a pap? Harkácsról, jött a válasz. Harkács ugyebár ugyanannak a Turóc-pataknak a völgyében fekszik, és ugyanolyan magyar község, mint Deresk. Ezen a ponton párommal összenézve felálltunk, és kimentünk a templomból. Nem akartunk feltűnést kelteni, csendben távoztunk.

Ácsorogtunk a templom előtt, és néztük a békésen napfürdőző falut. Az idilli képet semmi sem zavarta, csak a temető fenyőfái suhogtak hátul a szélben. Pistára gondoltam, és arra, biztosan forog a sírjában. S eszembe jutott nagyanyám temetése, ahol szintén szlovák nyelvű papot kellett elviselnünk. Színmagyar gömöri faluban. Már ekkor motoszkált bennem a gondolat, hogy bár szüleim katolikusnak kereszteltek, voltam elsőáldozó, és ma is fejből fújom a liturgia nagy részét, hiszen annak idején ministráltam, ideje lenne kilépni ebből az egyházból. Ha nem lehetek báránya a katolikus anyaszentegyháznak, birkája ne legyek. Az évtizedek során úgyis hitetlenné váltam. Az ilyen elhatározások természetesen nem születnek egyik percről a másikra. Lassan érlelődnek. Különösen, ha az ember nem gyakorló keresztény, és megannyi köpönyeget fordított embertársához hasonlóan nem tülekedik a templomban, hogy az első padok valamelyikében foglaljon helyet, hanem csak valahol a lelke mélyén őrizget valami töredéket az egykori hitből. Ami talán egyszer…

Konstantin öröksége

Hogy is van ez az anyanyelvvel? A katolikus egyház évszázadokig hadakozott a nemzeti nyelvek használata ellen a liturgiában. A keresztény liturgia ősi nyelve, tudjuk, az arámi volt. Ezt használta Jézus az utolsó vacsorán, s ezt váltotta fel a latin, amely évszázadokon keresztül volt legfontosabb kifejezőeszköze az egyház egységének. Pontosabban: a terjedő kereszténység a Római Birodalom területén a keleti részen a görögöt, nyugati részén a latint használta, s ez lett a liturgia nyelve is. A nyugaton kialakult ún. triglosszia-elv szerint csak három nyelvet lehetett használni Isten igéjének közvetítésére: a hébert, a görögöt és a latint.

A kilencedik században ennek alapján vádolták eretnekséggel morvaországi német hittérítők Szent Cirillt (Konstantin) és Metódot, amiért a szláv nyelvű liturgiát terjesztették. Cirill a „velencei vitában” észérvekkel és bibliai idézetekkel védte meg álláspontját, rávilágítva annak fontosságára, hogy a hívők értsék a szentírást és a liturgikus szövegeket – több mint ezer évvel megelőzve a II. vatikáni zsinat (1962) ez irányú tanítását. Konstantin tizenkét keleti népet sorolt fel (köztük a türköket is), amelyek írásbeliségük révén saját nyelvüket használják a liturgiában, és utalt rá, hogy még sok hasonló nép van. Rómába érkezve Cirill és Metód tisztázta magát a vádakkal szemben, aminek hatására II. Hadrián Metódot Morvaország és Pannónia érsekévé nevezte ki, és engedélyezte a szláv liturgikus nyelvet. Igaz, már akkor is szerepet játszottak a geopolitikai megfontolások.

Nemzetállami misszió?

Nem szükséges hangsúlyozni, mit jelent Cirill és Metód a szlovákság számára. Joggal tehető fel hát a kérdés: nem az ő örökségükkel és tanításukkal áll-e szemben ma a szlovák katolikus egyházvezetés, amikor nyelvrendőri-átnevelői missziót teljesít azzal, hogy mások nyelvének tudatos elsorvasztására törekszik? Mert nem hiszem, hogy van arra logikus magyarázat, miért helyeznek szlovák papokat magyar községekbe, mondjuk Mátyusföldön, Gömörben vagy a Csallóközben. Vidékjáró útjaimon számtalanszor tapasztalom, hogy színmagyar, vagy magyar többségű falvakba – s érdekes módon éppen azokba, amelyeknek (a gyülekezet nagy megelégedésére) híres és művelt lelkipásztoruk volt azelőtt – szlovák papot küld az egyházmegye. Nem törődve azzal, hogy megalázza a híveket, és kellemetlen helyzetbe hozza a papot is, akinek így nehéz elfogadtatnia magát a hívekkel. S természetesen Isten igéjét is nehezen érti meg a magyar ember, ha nem az anyanyelvén közvetítik neki. Magyarán: azok a püspökök, akik oly előszeretettel hivatkoznak az egyház autonómiájára az állami politika ellenében, a nemzetállami eszme felé kacsingatnak, és a kisebbségek asszimilációjának gyakorlatát folytatják.

Leszalámizott magyar hívek

Nem véletlenül váltott ki felháborodást a szlovákiai magyarok körében az új egyházmegyei felosztás, amely az eddig 4 egyházmegye területén élő magyar katolikusokat 6 egyházmegyére szórta szét. A felosztásnál ugyanis az állami közigazgatáshoz hasonlóan úgy állapították meg az egyházmegyei határokat, hogy a magyar hívek mindenütt kisebbségbe kerüljenek. A Pozsonyi érsekségbe került a somorjai és a szenci esperesi kerület, míg az ipolysági és a nagykürtösi a besztercebányai püspökséghez tartozik. A nagyszombati egyházmegyében jelentős marad a magyar katolikusok száma: itt maradt a dunaszerdahelyi, a galántai, a vágsellyei, a komáromi és az ógyallai esperesség, de itt is a szlovák esperesi kerületek lesznek többségben. A nyitrai püspökséghez eddig mindössze néhány zoboraljai magyar egyházközség tartozott, most oda csatolták az érsekújvári, a párkányi és a zselízi esperesség magyar plébániáit, ahol így a 20 százalékot sem éri el a magyar hívek száma.

Legújabb hírek szerint több magyar lelkipásztor is megerősítette, hogy a Szlovák Püspökkari Konferencia nagyböjt harmadik vasárnapjára kiadott pásztorlevelét, amelyet eddig mindig két nyelven küldtek el az egyes plébániákra, a nyitrai és a besztercebányai egyházmegyék magyar plébániái csak szlovákul kapták meg. A Szlovák Püspökkari Konferencia szóvivője, Jozef Kováčik ugyanakkor nem érti, miért beszél bele a szlovákiai egyházmegyék új felosztásába a Magyar Koalíció Pártja. Az MKP – amely a közel négyszázezer szlovákiai magyar katolikus érdekeit is képviseli – természetesen sérelmesnek tartja, hogy az új egyházmegyék kialakításakor (amit a Szentszék nemrég hagyott jóvá) a szlovák katolikus püspökök nem gondoltak a közel 400 ezer szlovákiai magyar katolikusra. Vagy éppen gondoltak, és úgy gondolták, ideje felgyorsítani a szlovákká válásukat. Éppen azt az elvet tagadva meg, amelyért Cirill és Metód egy évezrede küzdött.

Egy az Isten

Kilencesztendős voltam, amikor 1962-ben a második vatikáni zsinat elfogadta azt az elvet, hogy a katolikus liturgiát anyanyelven lehessen tartani a templomokban. Végül is egy az Isten, és fontos, hogy a hívek értsék Isten igéjét és a Szentírást. Úgy tűnik, Szlovákiában ezt is át kell fogalmazni: Egy az Isten nyelve. Természetesen szlovák.

Komáromi imanapok

Másfél évtizede több mint ötvenezer szlovákiai magyar katolikus hívő aláírásával kérte magyar nemzetiségű püspök kinevezését. Ezt a kérésüket képviselőik 1995-ben személyesen eljuttatták a Szentatyához. Tavaly a Pázmaneum Társulás is eljuttatta hasonló kérését XVI. Benedek pápához. 1990-ben megindult a Komáromi Imanapok sorozata, s eddig tizennyolc alkalommal imádkoztak a magyar katolikusok Komáromban magyar papi, szerzetesi hivatásokért és magyar főpásztorért. Főpásztor helyett kaptak új pásztorokat.

Liturgikus nyelv

A katolikus egyház liturgiájában hivatalosan elfogadott nyelv. – Az apostolok idejében a nép nyelve: Jeruzsálemben arám, másutt gör. és lat. Ny-on eleinte a gör., a 3–9. sz: csak a latin nyelvet használták. A 9. sz: Sz. Cirill és Metód honosította meg a szláv nyelveket. K-en a népnyelv használata megmaradt, s amikor a különféle szakadásokból és eretnekségekből unióra léptek Rómával, továbbra is használhatták saját ~üket. 1963-ig elfogadott ~ volt a latinon és gör-ön kívül a megfelelő szert-okban az arab, etióp, káld, kopt, magyar (gör. kat-oknál), ószláv, örmény, román, szír. A II. vatikáni zsinat után fokozatosan minden nemzeti nyelv ~ lett. 1979: a 342 élő nyelv és dialektus mellé a róm. szert-ban ~ként fölvették az eszperantót is. Az élő nyelvek változásai a ~et is érintik. A ~re is vonatkozó követelmény, hogy tükröznie kell az istentisztelet szent jellegét (ne legyen vulgáris), hallás után könnyen követhető, tehát egyszerű legyen (áttekinthető mondatok, idegen szavak, bonyolult fordulatok kerülése). – A 20. sz. elején a ~ engedélyeztetése egy-egy szert. identitásához tartozott (hajdúdorogi mozgalom, hajdúdorogi görögkatolikus püspökség). A sz. folyamán a nemzeti kisebbségek létének egyik összetevője lett a ~ kérdése (pl. a (csángóknál). (lexikon)