Ismét gazdát cserélt a béládi kastély

<p>Bélád-Nagyheresztény. Öt év alatt egyetlen téglát sem cserélt ki a Malonyaiak nagyheresztényi (Beladice- Veľké Chrašťany) kastélyán Roderik Rezníček Abaffy, aki 2008-ban vette meg az épületet.</p>

VRABEC MÁRIA

A feltétel az volt, hogy 2013 augusztusáig felújítja, vagy a szerződés értelmében az épület visszakerül az önkormányzat tulajdonába. Nem így történt, a kastély romosabb, mint volt, a tulajdonos mégis talált rá vevőt.

A nagyheresztényi kastélyt az 1730-as években építtette Malonyai József, és a 19. században Malonyai Teréz alakíttatta át klasszicista stílusban. Az épületben a múlt század ötvenes éveitől voltak lakások, hentesbolt, tejcsarnok és raktár de kb. húsz éve elhagyatottan pusztul. Körbe van ugyan kerítve, de a helyiek megtalálják a módját, hogy téglánként szedjék szét, és a szemetet a megmaradt falak közé hordják. Roderik Rezníček, aki öt éve mindössze egy koronát fizetett az épületért, azt ígérte, 2013-ra szociális otthont hoz létre benne. A teljes rekonstrukció legalább 4 millió euróba került volna, Rezníček európai uniós támogatásból akarta fedezni a költségeket. Azzal kezdte, hogy igazi kastélytulajdonoshoz méltón Abaffyra változtatta a nevét, de a felújításhoz hozzá sem kezdett, azt állította, a műemlékvédők engedélyére vár. Mindössze a tetőt bontatta le, amivel azt érte el, hogy a falak is beáznak. A helyi képviselők már akkor úgy látták, szándékosan hagyja a sorsára az épületet, hogy az életveszélyességre hivatkozva lebonthassa, és jó pénzért eladhassa a telket.

Csak annyiban tévedtek, hogy még a bontással sem vesződött, és fél évvel a szerződés lejárta után, idén januárban eladta a kastélyt. Az önkormányzat feljelentést tett ellene, és az szeretné elérni, hogy a bíróság nyilvánítsa érvénytelenné az új tulajdonos telekkönyvi bejegyzését. Miroslav Lisý, Bélád polgármestere azt mondja, meglepte őket Rezníček Abaffy lépése, mert a szerződés értelmében a kastély már fél éve a falu tulajdonában van. Arra, hogy felújíttassa, az önkormányzatnak sincs pénze, de a bontást követően a telket jó áron értékesíthetné, vagy bérlakásokat építtetne rajta. Az új kastélytulajdonos még nem vette fel a kapcsolatot a béládi önkormányzattal, a régi már nem kommunikál vele, ezért megoldás csak a bírósági döntéstől várható.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?