Ismét felmentő ítélet született a roma fiúk rendőri zaklatása ügyében

videó
Kassa |

Szerdán ismételten felmentő ítéletet hozott a Kassa II. Járásbíróság a roma fiúk rendőri zaklatása ügyében. Az eset 2009 márciusában történt az egyik kassai rendőrőrsön. Kilenc férfit és egy nőt, akik akkor a rendőrségen szolgáltak, hivatali jogkörrel való visszaéléssel vádolt meg a főügyészség, közülük kettőt zsarolás is. Az ítélet nem jogerős.

„Nem bizonyított, hogy megtörtént az eset" – fogalmazott az ítéletben a szenátus elnöke. A bíróság megerősítette a 2015. februári és a 2017. májusi felmentő ítéletet, amelyet a Kassai Kerületi Bíróság az ügyész fellebbezése után megszüntetett. Az ügyész ezúttal is bejelentette, hogy fellebbezést nyújt be.

Egy nyugdíjas asszony megtámadásának és kirablásának gyanúja miatt 2009. március 21-én hat, 10 és 16 év közötti, a Luník IX lakótelepen élő roma fiút kísértek be a járőrök a rendőrőrsre. Egy, a rendőrök mobiltelefonjával készített videófelvételen az látható, hogy a fiúkat megalázzák, kinevetik, arra kényszerítik őket, hogy pofozzák fel egymást és vetkőzzenek meztelenre. A vád szerint a rendőrök meg is verték őket és rájuk uszították a kutyákat.

 Ezúttal a bíróság a fellebbviteli bíróság végzése alapján elfogadta  bizonyítékként az videófelvételt, amelyet a Sme szerkesztősége kapott postán. A kerületi bíróság korábban ezt megtagadta. A videót szakértő véleményezte. Egyebek között felismerte, hogy a felvételeket megvágták és szerkesztették, de a tartalomban nem történt beavatkozás.

„Valószínűleg eredetiek a felvételek” – mondta.

A bíró szerint azonban a beavatkozásokat figyelembe véve a videofelvétel nem tekinthető egyértelmű bizonyítéknak, és úgy fogalmazott, nem azonosíthatók a felvételen minden kétséget kizáróan azok a rendőrök sem, akiket a zaklatás elkövetésével vádolnak. Korábban a bíróság ellentmondásokra is rámutatott a tanúvallomásokban. A sértetteknek, akik kártérítést és a jogi képviselet költségeinek megtérítését követelték, polgári peres eljárás kezdeményezését javasolták.

A vádlottak tagadják bűnösségüket, a tárgyaláson egyikük sem jelent meg. Az ügy kirobbanása után elbocsátották őket a rendőrségtől. A bíróságon támadták meg a belügyminiszteriumi döntést, amit az illetékes bíróság végül törölt.

Tatjana Vorobelova, a vádlottak ügyvédje arra számít, hogy a kerületi bíróság megerősíti a szerdai döntést. „Úgy vélem, hogy a bizonyítási eljárás teljes körű volt – mondta az újságíróknak.

Rastislav Remeta ügyész szerint minden bizonyíték rendelkezésre áll. „A bizonyítékok értékeléséről van szó” – mondta az újságíróknak a fellebbezéssel kapcsolatban.

Vanda Durbáková, a sértettek ügyvédje csalódottan  vette tudomásul a felmentő ítéletet.

„Nagyon hosszú idő telt el, ügyfeleim régóta várják, hogy igazságot szolgáltassanak nekik. Fontolóra kell vennünk a további lépéseket” – közölte.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?