Ismét beszakadt a több mint százéves Templomsor utcai támfal Királyhelmecen

A kőfal az elmúlt évek során több pontban is kidőlt (Képarchívum)
Királyhelmec |

Bár hónapokkal ezelőtt a városi önkormányzat szigorúbb forgalomkorlátozást vezetett be a település történelmi nevezetességű utcájában a támfal egyre romló állapota miatt, a több mint százéves kőfal egy része múlt hét pénteken ismét beszakadt. Mivel azt az 1900-as évek elején építették, Balogh Csaba hivatalvezető szerint a város keze a rendezetlen tulajdonjogi problémák miatt meg van kötve. Közpénzt nem költhetnek a helyreállítására, ugyanakkor a fal közelében élő ingatlantulajdonosok szerint, ha nem tesznek konkrét lépéseket, a mintegy 150 méter hosszú fal rövid időn belül teljes egészében rájuk zúdulhat. A lakosok szerint a helyzetet elsősorban a fal feletti köves út leaszfaltozása orvosolhatná.

Ahogy arról korábban többször is beszámoltunk, A Templomsor utcára egyre nagyobb terhelést jelentett az idők során megnövekedett autóforgalom is, hiszen a kőfal építése idején csak gyalogosok, vagy lovas szekerek közlekedtek ott. Természetesen arra nincs mód, hogy a veszélyesnek számító útszakaszt teljesen tehermentesítse a város, a Templomsoron élők továbbra is közlekedhetnek az utcájukban, de tisztában kell lenniük azzal, hogy a veszély valós, ezért fontos, hogy az autósok és a gyalogosok fokozott óvatossággal közlekedjenek. Ezt lapunknak hónapokkal ezelőtt Balogh Csaba is megerősítette, de azt is, hogy a szóban forgó Templomsor utca és annak a közvetlen közelében található támfal hosszú évek óta gondot jelent Királyhelmecen. Az utca és a támfal elsősorban azért olyan problémás, mert bár a kőből kirakott út egy része a város tulajdonában van, az alatta található, szintén kőböl kirakott támfal tulajdonjogi helyzete rendezetlen. A város hiába akarná megerősíteni vagy teljes mértékben felújítani a már legalább három alkalommal beomlott kőfalat, közpénzből csak nagyon nehezen, sőt talán nem is tudnák finanszírozni. „A szóban forgó helyen egyébként már többször is beomlott a fal. Korábban a református egyház épületénél is bedőlt a fal, a lejjebb lakók is foglalkoztak már vele, most pedig az egyik ott működő étterem udvarába zúdult be. A 2000-es évek elején kétszer is öt évre szóló építkezési tilalmat rendelt el a városi önkormányzat akkori vezetése. A múlt hét pénteken történt esetet megelőzően nyilvánvaló volt, hogy egyre rosszabb a helyzet. Mi egyébként már múlt éven, hivatalos levélben is felszólítottuk a fal közelében lakókat és az ingatlantulajdonosokat, hogy tartózkodjanak minden olyan nemű tevékenységtől, ami veszélyeztetheti az ott élőket, a tulajdonukat, nem utolsó sorban pedig a fal állapotát. A terv az volt, hogy ha elkészül egy statikai javaslat, összehívjuk az út alsó és felső része mentén lakókat, hogy megpróbáljuk közösen oldani a helyzetet. A probléma azonban abban rejlik, hogy míg az út egy része a város tulajdonában van, de az sem teljes egészében, a fal magántulajdonban van. Ezért sem állagmegóvásra, sem helyretételre nem vagyunk kompetensek ilyen formában, a kezünk szó szerint meg van kötve” – közölte lapunkkal Balogh Csaba királyhelmeci hivatalvezető.

Senki sem sérült meg

A pénteki incidens során szerencsére senki sem sérült meg, ugyanakkor a fal egy jókora része bedőlt az ott működő étterem udvarába, megsérült a fal betonkoszorúja is, és a gázvezeték bekötő része is megrongálódott. „Még aznap este a tűzoltók segítségét kértük, hogy vágják le az utolsó belógó betondarabot, hogy ne szakadjon rá az alatta található épületre. Egy nagyobb baleset megelőzése érdekében egy nappal később, szombaton lebontásra került a megrongálódott fal még ledőlhető része, ezzel is meggátolva a gázvezeték kiszakadását. Az érintett telkek természetesen a város vezetését okolják a történtek miatt, minket pedig az érdekel, hogy ki a felelős a támfalat biztosító tartópillérek eltávolításáért, vagy az étterem kinti teraszának létrehozataláért. Az persze számunkra is világos, hogy a tartópilléreket évtizedekkel ezelőtt távolították el a korábbi tulajdonosok, de gondot okoz például az is, hogy a fal alatti házak sok esetben szó szerint bele lettek építve a fal szerkezetébe. A szóban forgó fal és a felette található útszakasz stabilizálása és helyreállítása valószínűleg rengeteg pénzbe kerülne. A fal állandó mozgásban van, ezért bele sem merünk gondolni, mi történhet azokkal a házakkal, amelyek közvetlen összeköttetésben vannak vele” – tette hozzá a hivatalvezető. Ahogy azt több ott élőtől és ottani ingatlantulajdonostól megtudtuk, igazából nem a kőfallal, hanem a felette húzódó, kőből kirakott Templomsor úttal van a gond, melynek szerkezete – ahogy arra a városi önkormányzat is számtalanszor felhívta a figyelmet – az elmúlt évek során többször is meg volt sértve a különféle beavatkozások során. „Bármit is csinálnak a fallal, ugyanolyan állapotba fog kerülni mint amilyenben most van. Már csatornázásra, gázvezeték beszerelésre, villanyoszlopok behelyezésére is sor került, ami többször is megsértette az egyébként is homokkal és kövekből álló, mesterségesen feltöltött talaj szerkezetét. S mivel az út nincs leaszfaltozva, valamint az évekkel ezelőtt bevezetett szennyvízcsatorna is rendszeresen eldugul, a kőfal feletti talajszerkezet folyamatosan átázik” – magyarázta lapunknak Papp István, az egyik ottani ingatlan tulajdonosa.

Galéria

Eltávolított tartópillérek

A Templomsor úti lakosok elmondása szerint a kőfalat már jóval azelőtt létrehozták, mielőtt felépültek volna a most ott található ingatlanok. A kőfal tartópillérei az elmúlt évtizedek során fokozatosan eltűntek, s mivel a szóban forgó út eredetileg a lovasszekerek terhére volt alapozva, a modernkori közúti forgalom okozta terhelés is hozzájárult a kőfal jelenlegi állapotához. „Amikor 25 évvel ezelőtt megvettem az ingatlant az előző tulajdonostól, rögtön kérvényt nyújtottam be a hivatalba tetőcserére. Arra kértem a várost, hogy próbáljuk meg közös erővel eltávolítani a problémát, de már akkor is azt a választ kaptam, hogy erre nincs pénze a városnak, és egyébként is építkezési tilalom van érvényben az egész utcában. A város új polgármesterével végül sikerült megegyeznem, de arra csak akkor került sor, amikor a mi udvarunkba is bedőlt a fal. Ez nagyjából 15 évvel ezelőtt történt. A munka egy részét: a felhasznált cementből, a villanyáramból és a vízből eredő költségeket én fedeztem, a fennmaradó részét a város. Azt viszont ki kell hangsúlyozni, hogy a városi önkormányzat örülhet annak, hogy az előző tulajdonosok összekötötték a házak szerkezetét a kőfallal. Ha ez nem így történt volna, a támfal már teljes egészében kidőlt volna. Végezetül pedig meg kell ismételnem, hogy a fő problémát a támfal feletti út teherbírása, illetve a hiányzó aszfaltréteg, valamint az út menti felső házakról lezúduló esővíz helytelen elvezetése okozza. Amíg ezeket nem orvosolják, a támfal egy időzített bombaként ketyeg tovább” – zárta Papp István. A probléma hatékony kezelését a városi hivatal is az esővíz elvezetésében, a szennyvízcsatorna-hálózattal kapcsolatos gondok elhárításában, a hiányzó pillérek pótolásában, és persze a támfal stabilizálásában látja. „Valószínű, hogy a szabálytalanul beépített ingatlanok megbontása nélkül mindez nem lenne megoldható. Mérhetetlenül sajnálatos, hogy néhány ember felelőtlen hozzáállása ilyen súlyos károkat idézett elő. A probléma megoldását viszont ezúttal is a város vezetésétől várják. Természetesen fontos számunkra, hogy a város történelmi értékét megmentsük, ennek érdekében igyekszünk megtenni minden tőlünk telhetőt” – közölt korábban az Új Szóval Balogh Csaba.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?