Ipolyvilke a XIV. század elején Nógrád egyik legjelentősebb települése volt

Ipolyvilke a Losonci járás délnyugati csücskében lévő, szemet gyönyörködtető környezetben fekvő község. A kanyargóból egyenessé vágott Ipoly itt válik határfolyóvá, a dombok alján pedig a sokáig elfeledett falvakban mostanában indult el valami. Nehéz sorsa volt mindig is az ittenieknek.

Ipolyvilke a Losonci járás délnyugati csücskében lévő, szemet gyönyörködtető környezetben fekvő község. A kanyargóból egyenessé vágott Ipoly itt válik határfolyóvá, a dombok alján pedig a sokáig elfeledett falvakban mostanában indult el valami. Nehéz sorsa volt mindig is az ittenieknek. Peremvidék ez, itt kezdett el fogyatkozni a magyarság, nagy a munkanélküliség, a sok hányattatás után most kezdi újra sorait rendezni, élni próbál, környezetén változtatni. Ipolyvilke első írásos említése még 1238-ból való, de bizonyos, hogy sokkal korábban is lakták már ezt a területet. A népvándorlás korabeli telephelyről származó régészeti szórványleletek is ezt bizonyítják. Egykor, úgy a XIV. század elején Nógrád egyik legjelentősebb településeként tartották számon, a XVI. században a somoskői vár tartozéka, majd nemesi, később grófi családok birtoka. 1554 és 1593 között a török félhold árnyékában szenvedett, mint a szécsényi szandzsák része. 1625-ben még a töröknek adózik és a XVII. század közepén az Ipoly mentén végigszáguldó seregek szinte teljesen elpusztították az egykori települést. Csak 1680-ban kezdődött meg az újratelepítés.

Hasonló sorsúak Ipolyvilkéhez a ma már pusztaként számon tartott települések, mint Nagy- és Kisgyáló. A vidék szinte predesztinálta az embereket a mezőgazdasági munkára. Termékeny a folyóvölgy, a domboldalak délnyugati lankáin valaha, úgy a XIX. század végéig szőlők ringottak, ennek mára nyoma sem maradt. Ma a falu lakói nagyrészt változatlanul a mezőgazdaságból tartják fenn magukat és a természet ajándékait élvezhetik, ugyanis a község határában kavicsbánya ad munkát és jövedelmet a helybelieknek. A bányató széles környéken közismert horgászparadicsom és pihenőhely, kiépítésének, fejlesztésének tervei már elkészültek. A falu polgármestere, Vas László a helyi Fórum nevű civil szerveződéssel és a római katolikus egyházzal most egy nagyon szép terv megvalósításán dolgozik. Suba György építész, a Fórum Polgári Társulás elnöke megálmodott egy parkot és egy kálváriát a falu közepén lévő templomdomb keleti oldalába. Az 1762-ből származó, példásan rendbe tett, impozáns templom mellett már elkezdődött a munka az egykori egyházi iskola helyén. A tereprendezésen már túl vannak, utak is készültek, a tervek készen állnak a megvalósításra, és még az idén el is készül a kálvária egy része. Emellett tanösvényt is szeretnének építeni, foglalkoznak a szabadtéri színpad felújításának gondolatával, ifjúsági klub létrehozása van folyamatban. A faluban nagyon erős a hitélet, ami a plébánosnak, Miroslav Šiška atyának köszönhető. Minden szentmisén tele a templom, ebben a faluban máig komoly ünnep az első áldozás és a bérmálkozás. Šiška atya egyébként talán a legfiatalabb kanonok az országban, ezt a címet a váci püspök adományozta a kiváló pedagógiai érzékkel megáldott, toleranciát hirdető és gyakorló plébánosnak, aki a helyiek szeretetét is élvezi. „A környezetet folyamatosan javítani és szépíteni kell. Civil szerveződésünk ezt tűzte ki céljául. Ipolyvilkén van és kell hogy legyen jövő. Az embereket csak motiválni kell. Példa erre a kálvária esete is, ebből a munkából mindenki szívesen veszi ki a részét. Jól haladnak a dolgok, csak pénz kellene még és nem is kevés. Pályázatokat nyújtottunk be több helyre is, próbálkozunk együtt a községgel, az egyházzal. Terveink közt ott van egy harangjáték felállítása, a gyálói mocsarak felé vezető tanösvény kiépítése. Emellett foglalkozunk a környezetvédelemmel, az illegális szemétlerakatok felszámolásával is. Nevelni kell a fiatalokat, az idén indul majd egy hosszú távú program, amely természetszeretetre, természetvédelemre kívánja őket nevelni – mondta Suba György, a Fórum Polgári Társulás elnöke.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?