Időutazás a középkorba

Tata |

<div>Május 27. és 29 között kilencedik alkalommal rendezik meg Európa legrangosabb török kori fesztiválját, a Tatai Patarát.</div><div>&nbsp;</div>

Több mint 400 magyar, cseh, szlovák, lengyel, finn, német, osztrák és olasz hagyományőrző részvételével elevenedik meg az 1597-es várostrom. A tatai vár és az Öreg-tó környékén monumentális csatajelenetekben pikások, muskétások, janicsárok, azabok, sejmenek és pattantyúsok mutatják be harci tudományukat a korabeli taktikának megfelelően. 1597. május 23-án a Pálffy Miklós vezette 3000 fős sereg némi csellel és az első alkalommal sikerrel bevetett különleges fegyver, a patara alkalmazásával visszahódította a várat a törököktől. Ennek az eseménynek állít emléket a háromnapos fesztivál, amely valóságos időutazás, különleges programokkal, bemutatókkal. A résztvevők kipróbálhatják magukat a korabeli mesterségekben, belekóstolhatnak az akkori ételekbe, láthatnak múltidéző kiállításokat, történelmi színielőadást, lovas- és haditechnikai bemutatókat, bepillantást nyerhetnek a szigorúan őrzött hárembe, hastáncosok műsorában gyönyörködhetnek, korhű vásári forgatagba cseppenhetnek, ahol mutatványosok, tűzzsonglőrök varázsolják el őket, és lesz katonazenekari fesztivál is. A Borudvarban több mint 300 néptáncos részvételével zajlik a Nemzetközi Néptánc Találkozó. A korhű ruhák, haditechnikai eszközök és autentikus csatajelenetek egyedülálló élményt garantálnak gyereknek, felnőttnek. A részletes programot a www. tataipatara.hu oldalon találják az érdeklődők. (PR, vkm) 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?