Harmadával nőhet az autógyártás

Nyitra |

<p>Már szinte biztos, hogy Szlovákiában telepedik le a Jaguár Land Rover. A hatalmas beruházásnak azonban hátulütői is vannak. A Jaguar Land Rover szlovákiai gyárával kapcsolatban &ndash; az e héten aláírt szándéknyilatkozat ellenére &ndash; egyelőre a kormány is rendkívül óvatosan nyilatkozik.</p>

 A szándéknyilatkozat ugyanis nem számít végleges döntésnek, a nyilatkozatot aláíró felek nem kötelezik el magukat, vagyis az autógyártó még el is állhat a szándékától. Erre utal a társaság lapunkhoz eljuttatott nyilatkozata is, amelyből kiderül, hogy következő lépésként az autógyár a szlovák kormánnyal közösen egy megvalósítási tanulmányt készít az új üzem megépítéséről, ennek alapján hozzák meg a végleges döntést. Ha ez pozitív lesz, várhatóan még az év végéig aláírják a beruházásról szóló végleges megállapodást.

Rendkívül óvatosan fogalmazott Robert Fico kormányfő is. A kormányülést követő sajtótájékoztató öt percig tartott, és nem lehetett feltenni kérdéseket. „A szándéknyilatkozat aláírásával olyannyira sikerült közelíteni a Jaguar Land Rover és a szlovák kormány érdekeit, hogy Szlovákia előnyös helyzetű, lehetséges helyszínné lépett elő” – nyilatkozta Fico. A Jaguar Land Rover új üzemének gyártókapacitása a tervek szerint évi 300 ezer gépkocsi lesz. Ennek köszönhetően csaknem harmadával emelkedhet a Szlovákiában készülő személygépkocsik száma. Ezzel Szlovákia még jobban elhúz a régió országaitól: Lengyelországban tavaly több mint 578 ezer, Magyarországon 432 ezer, Szlovákiában 973 ezer gépkocsi készült.

Az elemzők egy része ugyanakkor korábban már figyelmeztetett arra, hogy Szlovákia gazdasága veszélyes mértékben függ az autóipartól. Tavaly ez a szlovák bruttó hazai termék (GDP) 12, az ország ipari termelésének pedig a 43 százalékát adta, miközben a kivitel negyede is erre az ágazatra jut. Jaroslav Holeček, a Szlovák Autóipari Szövetség (ZAP) ügyvezető alelnöke szerint a Jaguár beruházásának köszönhetően a szlovákiai autógyártás csaknem a harmadával nőhet. A három nagy autógyártó közvetlenül már most is mintegy 70 ezer embernek biztosít munkát, 200 ezren pedig ezek beszállítóinak dolgoznak. A Jaguar megjelenése az ágazatban dolgozók számát az ötödével növelheti. Katarína Muchová, a Szlovák Takarékpénztár elemzője szerint Szlovákiának több ágazatra kellene építenie a gazdaságát, egy esetleges autóipari válság ugyanis hatalmas károkat okozhat az országnak. „Hosszabb távon gondok lehetnek a szakképzett munkaerővel is, a kormánynak ezért nagyobb hangsúlyt kellene fektetnie a szakképzésre, az iskolák pedig szorosabban együttműködhetnének a vállalatokkal” – tette hozzá Muchová.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?