Idén biztosan nem épül meg a vágsellyei terelőút

Vágsellye |

<p>Az útdíj bevezetése óta a kamionok Vágsellyén át rövidítik az útjukat, ami jókora terhet ró a városra. Idén már biztosan nem kezdik meg a terelőút megépítését, mely megszabadítaná a várost a teherforgalomtól.&nbsp;</p>

Legutóbbi értesüléseink szerint leállították a telkek felvásárlását. Hasonló a helyzet a Vágvecse városrészben lévő jócskán megrongált körforgalommal is, melyet nem tudnak megjavítani, mivel ez az egyetlen út, amely a város két partját összekötő hídra vezet. Nem hozták meg a várt eredményt sem a lakossági fórumok, sem a munkaértekezletek. A közlekedési problémákra folyamatosan rámutató aktivisták tiltakozó megmozdulásai sem bizonyultak eredményesnek. František Takáč, a Szlovák Közúti Igazgatóság képviselője az egyik munkaértekezleten elmondta, ha Vágsellye kéri a terelőút megépítését, nem kérhet még egy nagyobb beruházásra, körforgalomra is állami támogatást. A vágsellyeiek megszámolták, hogy huszonnégy óra alatt 25 717 jármű haladt át a vágsellyei hídon, a 24 883 gépkocsiból 1825 kamion volt. Vágsellye önkormányzata jóváhagyta a 2015–2020-as időszakra vonatkozó fejlesztési tervét, melynek egyik prioritása a terelőút. A lakosok körében végzett felmérés alapján a városban élők 71 százaléka egyre türelmetlenebbül várja a megépítését. A Szlovák Közúti Igazgatóság által meghirdetett pályázatra két terv érkezett. Az májusban kiválasztott terv alapján 249 610 euróba kerülne az építkezés. Továbbra is állami költségvetésből, vagy európai uniós támogatásból valósulna meg a Vágkirályfát, Vághosszúfalut és Vágtornócot is érintő projekt. Nem kizárt, hogy Brüsszelben is foglalkozni fognak azzal, hogy valóban jogos-e a vágsellyeiek kérelme és érdemes-e beruházni a mintegy tizenkét kilométeres szakaszba.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?