Huszonkét új otthon

Alsóbodok. A korábbi híresztelések ellenére már elkészültek a helyi bérlakások alapjai, és Gyepes Zoltán polgármester szerint őszre tető alá kerülhet a falu fiatal családjait Alsóbodokon marasztaló 22 új otthon.

Alsóbodokon az épülő bérlakásoktól több fiatal, kisgyermekes család maradását remélikCsuport István felvételeAlsóbodokon a legutóbbi népszámláláskor még 1156 lakos élt, azóta azonban 2,5 százalékkal – szám szerint 30 fővel – csökkent a lélekszám. „Szerettük volna elejét venni a faluból történő elvándorlásnak, és egyúttal hozzájárulni ahhoz, hogy valamelyest növekedjen az itt élők gyermekvállalási kedve. Úgy gondoltunk, a fiatal családokat elsősorban a bérlakások építésével bírhatjuk maradásra. Huszonkét lakást tervezünk megépíteni 25 millió koronás összberuházással” – nyilatkozta az Új Szónak Gyepes Zoltán. Ebből 7,5 millió korona térítésmentes kölcsönt remélnek az állam részéről, és további 1,198 millió korona támogatást az infrastruktúra kiépítésére. Az Állami Lakásfejlesztési Alapból 17,5 millió korona kölcsönre kaptak ígéretet.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a polgármester már négy évvel ezelőtt szerette volna, ha bérlakások épülnek a faluban, de különböző okoknál fogva csak most sikerült a beruházást megvalósítani. A településen továbbá azt tervezik, hogy befejezik a csatornahálózatot, melynek mintegy kétharmada mára elkészült. Ezáltal gazdaságosabbá válna a már működő tisztítóállomás üzemeltetése. A helyi szlovák és magyar vegyes óvoda épületét tavaly újrafestették és felújították az egész tetőszerkezetet. A közelgő fűtési idényig az alapiskola fenntartójának még a tönkrement kazánt kell kicserélnie, amihez anyagi támogatásra van szüksége. Gyepes bízik abban, hogy az iskolai intézmények jobb ellátása és a tervezett bérlakások megépülése eredményeképpen az eddiginél több fiatal család választja majd lakhelyéül Alsóbodokot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?