Hűsítő permet az érsekújvári sétányon

Érsekújvár
Érsekújvár |

Kánikula idején az érsekújvári sétány mindkét végén felfrissülhetnek a járókelők. Pénteken délelőtt elsősorban az ügyeiket intéző vidéki, illetve idősebb helyi lakosokkal találkoztunk.

Július második felében a város központjában szokatlanul sok üres parkolóhely volt, mivel a város központjában lévő cégek, irodák alkalmazottai közül többen is szabadságolnak. A város üzembe helyezte a Kassák-szoborhoz közeli, jelképes kaput ábrázoló szökőkutat és a plébániatemplomhoz vezető járdán is működnek a párakapuk. A főtéren nemrég átadott szökőkutat reggel 8 órakor kapcsolják be és este 10 óráig működik. Tavaly nyáron a Covid-automata szerint a járás a sárga besorolást kapott, és az óvintézkedések nem tetté lehetővé a párakapu és a szökőkút üzemeltetését. A járókelők idén nyáron felfrissülhetnek, de sokkal nehezebb helyzetben vannak a Szentháromság-szobornál dolgozó munkások, akik ezekben a napokban is folytatják a főtér felújítását. A Brantner cég alkalmazottai elmondták, a délelőtti órákban elviselhető a hőség és bőséges vízfogyasztással kibírható a munka menete, de 11 óra után már a fejfedőt sem viselik el a tikkasztó hőségben, mert szakad róluk a verejték.

Hasonlóan nehéz helyzetben vannak az utak felújítását folytató munkások ezekben a napokban a T. G. Masaryk utcában, mert déli 35 fokban már az sem segít, ha árnyékos helyen dolgoznak. A civil szervezetek által létrehozott, Kálváriához közeli virágos parkban lévő kútnál kannát helyeztek el az önkéntesek, és kérik a járókelőket, ha idejük engedi, locsolják meg a virágokat. A főtéren a Brantner dolgozói látogatásunkkor folyamatosan öntözték a frissen beültetett növényeket.

Valósággal elviselhetetlen a forgalmi dugó a járási székhely egyetlen hídjánál, a zeneiskola épületétől, illetve a munkahivatal irányából érkezők 15-20 perces várakozási idővel számolhatnak a folyamatos torlódás és a rendkívül sűrű teherforgalom miatt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?