Hogy fejlődhessen a régió

Nagykapos. A Regionális Vállalkozásfejlesztési Szövetség május 12-én és 13-án Kis- és középvállalkozók helyzete az EU-bővítést követően címmel Úrvölgyön (Špania Dolina) nemzetközi konferenciát szervez.

Nagykapos. A Regionális Vállalkozásfejlesztési Szövetség május 12-én és 13-án Kis- és középvállalkozók helyzete az EU-bővítést követően címmel Úrvölgyön (Špania Dolina) nemzetközi konferenciát szervez. Lukács Zsolt, az építésügyi és régiófejlesztési minisztérium politikai államtitkára a regionális fejlesztés lehetőségeiről, Pomóthy László államtitkár pedig a gazdasági minisztérium elmúlt egy évéről, az eddigi tapasztalatokról és a jövőbeni támogatási lehetőségekről tájékoztatja a résztvevőket. Gérnyi Gábor, a gazdasági és közlekedési minisztérium főosztályvezetője A magyar–magyar gazdasági kapcsolatok fontossága és azok erősítésének lehetőségei címmel tart előadást, Németh Attila, az Új Kézfogás Közalapítvány igazgatója pedig a támogatási rendszerekről és a pályázati lehetőségekről számol majd be. Mihók Gábor, a Nagykaposi Regionális Vállalkozásfejlesztési Szövetség irodavezetője elmondta, az ország uniós csatlakozás óta egyre többen igénylik az ún. önrész-kiegészítő támogatásokat. 2005 első negyedévében az Új Kézfogáshoz több mint ötven ilyen pályázatot közvetítettek. Ezek közül a kuratórium eddig húszat bírált el kedvezően, így összesen mintegy 12 millió forintot juttatott el a szlovákiai kis- és középvállalkozásokhoz. Örvendetes, hogy újabban ezt a vissza nem térítendő, maximum 3,75 millió forintos támogatási formát elsősorban mezőgazdasági kisvállalkozók veszik igénybe. Az irodavezető azt is elmondta, az Új Kézfogás a kiállítások és a találkozók megrendezéséhez, valamint az ISO minőségbiztosítási rendszer megszerzéséhez továbbra is segítséget nyújt, ellenben kamattámogatás jelenleg nem igényelhető. A közalapítvány által támogatott nemzetközi konferenciára május 3-ig lehet jelentkezni a Regionális Vállalkozásfejlesztési Szövetség nagykaposi irodájában (Fő út 22) vagy a 056 638 2995-ös telefonszámon, illetve az rvsz@ 3log.sk e-mail címen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?