Hihetetlen kártérítési kálvária egy kitört ablak körül

– Szeptember ötödikén a szélvihar kitörte szobánk ablakát. Mivel lakásbiztosításunk ilyen esetekre is vonatkozik, kértük a kár megtérítését, de a Szlovák Biztosító a mai napig nem fizetett. Sőt ott azt állították, aznap nem is volt vihar – panaszolta egy galántai olvasónk.

– Szeptember ötödikén a szélvihar kitörte szobánk ablakát. Mivel lakásbiztosításunk ilyen esetekre is vonatkozik, kértük a kár megtérítését, de a Szlovák Biztosító a mai napig nem fizetett. Sőt ott azt állították, aznap nem is volt vihar – panaszolta egy galántai olvasónk.

Szőcs István beüvegeztette a kettős ablakot, majd az üvegezőtől kapott számlákat szeptember 11-én bevitte a Szlovák Biztosító galántai irodájába, hogy kérje az összeg megtérítését. Azt a választ kapta, hogy 30 napon belül értesítik, de mivel több mint másfél hónap múlva sem értesítették őket, felesége november elején megsürgette az ügyintézést. Erre a Szlovák Biztosító vágsellyei fiókjának igazgatójától 2001. november 12. dátummal keltezett válaszát kapták, melyben ez állt: „A jelzett üggyel kapcsolatban értesítem, hogy a biztosítási eset idején, szeptember 5-én nem volt szélvihar, vagyis a szélerősség nem haladta meg a 75 kilométeres óránkénti sebességet. A vagyonbiztosításra vonatkozó általános biztosítási feltételek szerint tehát nem természeti katasztrófáról – szélviharról – van szó, ezért nincs módunk eleget tenni biztosítási kérelmének.”

Panaszosunk ezt nem hagyta annyiban, de mivel gyógykezelésen volt, csak december 5-én tudott érdeklődni a Szlovák Hidrometeorológaiai Intézetben, ahol elmondták, Galánta környékén 2001. szeptember 5-én délután és szeptember 6-án délelőtt a széllökések erőssége elérte a 23 méter per másodperces sebességet. Ez 82,8 kilométeres óránkénti szélsebességnek felel meg, ami jóval maghaladja a biztosító válaszában feltüntetett értéket. Panaszosunk ezt a biztosítóval is közölte, és december 7-én írásban is kérte kérelme felülvizsgálatát. – Amikor az ügyemet intéző alkalmazottnál személyesen is érdeklődtem, miként lehetséges, hogy az előző válaszukban azt állították, azon a bizonyos napon a szélerősség nem haladta meg az óránkénti 75 kilométert, azt válaszolta, hogy mivel az egész városból senki más nem tett hasonló panaszt, arra a következtetésre jutottak, nem is lehetett szélvihar. – Amikor pedig megkérdeztem, miért nem kérték ki a hidrometeorológiai intézet adatát, azt válaszolta, azért, mert ez nekik hatszáz koronájukba kerülne – mondta a károsult, aki számára ez a válasz nem volt elfogadható. – Ezek szerint egy ügyfél nem ügyfél?! Ha én egyedül jelentek be ilyen kárt, akkor utána sem néznek? Hosszú évek óta hatféle biztosítást fizetek a Szlovák Biztosítónak, három családtag életbiztosítását, kétféle autóbiztosítást, meg a lakásbiztosítást, és eddig csak egyszer kaptunk kártérítést, amikor a pincénkből ellopták a biciklit. Annyit talán megérdemelnék, hogy legalább rendesen utánanézzenek a bejelentésemnek – mérgelődött.

A Szlovák Biztosító vágsellyei fiókjának illetékesét is felkerestük, aki megismételte, a panaszosnak azért küldtek olyan választ, hogy nem volt szélvihar, mert annak megvannak a jellemzői, és olyankor a lakosok tömegesen fordulnak hozzájuk hasonló panaszokkal. Mivel ezúttal senki más nem tett hasonló bejelentést, semmi nem utalt arra, hogy vihar tombolt volna. Az illetékes elmondta, hogy miután ügyfelük a hidrometeorológiai intézetre hivatkozva fellebbezett, a biztosító is az intézethez fordult, hogy kikérje a szeptember 5-dikei galántai szélhelyzet adatait.

– Egyelőre nem kaptunk választ, de ha megerősítik a panaszos állítását, azonnal kifizetjük a kártérítést. Az illetékes azt nem tudta megmondani, pontosan melyik napon fordultak a meteorológusokhoz, de arra a megjegyzésünkre, hogy a panaszos már egy hónapja fellebbezett, kijelentette, ebben nincs semmi különös, az ügyintézés néha tovább tart. Megesik, hogy a rendőrségtől két hónap múlva kapnak meg valamilyen adatot.

A Szlovák Hidrometeorológiai Intézetben megtudtuk, két héten belül elküldik az adatokat, de a intézet illetékese szerint a biztosító nem érdeklődött a szeptember ötödikei galántai szélhelyzetről.

Ismét felkerestük a biztosító vágsellyei munkatársát, aki megerősítette, hogy ő még decemberben elkészítette a kérvényt, de hogy a postáért felelős kolléganője azt mikor küldte el, nem tudta megmondani. Viszont megígérte, még aznap telefonon megtudja a meteorológiai adatokat, és ha pozitív választ kap, haladéktalanul kifizetik ügyfelüknek a mintegy kilencszáz koronát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?