Hihetetlen! Ennyit spórolnak a Lengyelországban vásárlók!

fdfds

Februártól a szomszédos Lengyelország eltörölte az élelmiszerek áfáját és csökkentette az üzemanyagárakat. Úgy tűnik, hogy a szlovákiai vásárlók, akik már évek óta külföldön vásárolnak, mostantól kétszer olyan gyakran ugornak át a szomszédos országba. Nem is csoda, hiszen megéri! Nézzük, milyen különbségek vannak a hazai árakhoz képest!

A határ mentén élők számára a bevásárlás Lengyelországban mindig is előnyös volt, de most még inkább az. „Pénzt takarítok meg, amikor tankolok. Amit pedig megspóroltam, azt azonnal élelmiszerekre költöm, amelyek sokkal olcsóbbak, mint nálunk” – magyarázta Dušan Petnuch (60) Felsővízközről (Svidník) a pluska.sk-nak.

A lap beszámolója szerint a legtöbb szlovákiai vásárlóval a határátkelő utáni első faluban, Barwinekben találkoztak, ahol a felsővízközi (Svidník), sztropkói (Stropkov), homonnai (Humenné), varannói (Vranov) és tőketerebesi (Trebišov) autók álltak sorban a tankolásra. A járművezetők egyetértettek abban, hogy a tankolással jelentős összegeket takarítanak meg. „15 eurót spóroltam 50 liter üzemanyag tankolásával” – mondta Katka Siváková (41) felsővízközről.

„Körülbelül 40 eurót spóroltam a mai vásárláson ahhoz képest, amit otthon fizettem volna ugyanazért az áruért. Ide járok öblítőért, mosószerért, veszek tésztát, vajat, sajtot és hústermékeket” – tette hozzá.

Nézzük, milyen árkülönbségekkel találkozhatunk! Folytatás a galériában!

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?