Hibásan számolták át a lakbért euróra

Rimaszombat |

Emberi mulasztás és a számítógépes könyvelési program hibája miatt több ezer bérlőnek hibásan számították át euróra a lakbérét Rimaszombatban. A Rimaszombati Járási Lakásszövetkezetnél elismerték a hibát, a közös képviselőket már felszólították, tájékoztassák az érintetteket a tévedésről.

A lakásszövetkezet az euróra való átállásra készülve az új, 2009-re érvényes bérleti díjak kiszabásakor követte el a hibát. A lakbér euróra átszámított végösszege ugyanis 1,4-1,6 euróval többre jött ki, mint a koronában feltüntetett. 3857 bérlőt érint az átállás a városban, közülük többen jelezték, hogy nem stimmel valami az átszámítással. Többek véleménye szerint bizalmatlansághoz vezet, ha már fél évvel az új fizetőeszköz bevezetése előtt bújtatott áremelésnek tűnő elszámolást kapnak kézhez. A lakásszövetkezet is észlelte a hibát. Azzal magyarázták, a könyvelési szabályok szerint mindig fel kell tüntetni a forgalmi adót is, amit a program a koronában szereplő és az euróra átszámolt összegnél is kiszámított. Ez okozta azt a különbséget, amire sok lakó ingerülten reagált. Ján Petrinec, a lakásszövetkezet elnöke lapunknak elmondta, a bírálat jogos, és nem szeretnék elveszíteni a bérlők bizalmát. A hiba kiküszöbölésén már dolgoznak, a számítógépes könyvelési programot módosítják, és még ez év végéig minden lakó megkapja az értesítést az euróra hibátlanul átszámított lakbérről. „Kellemetlen volt ez a tévedés. A számítógépes programot kezelő kolléga nem figyelt eléggé. A kikézbesített értesítések csak tájékoztató jellegűek voltak. Munkát és időt szerettünk volna megtakarítani azzal, hogy már július végén eurós átszámítású tájékoztatót küldünk ki a lakóknak, ehelyett sajnos megkétszereztük a saját munkánkat. Elnézést kérünk az érintettektől” – mondta a lakásszövetkezet elnöke. (Szászi Zoltán)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?