Hiányzik Párkányban a gyermekorvosi ügyelet

Júliustól ideiglenes miniszté-riumi engedéllyel egy körzeti orvos működteti a városban az ügyeletet. A gyermekorvosi ügyelet megszűnt, ami sok konfliktushelyzetet okoz.Párkány„A minisztérium által kiadott engedély csak felnőtt páciensek ellátást teszi lehetővé.

Júliustól ideiglenes miniszté-riumi engedéllyel egy körzeti orvos működteti a városban az ügyeletet. A gyermekorvosi ügyelet megszűnt, ami sok konfliktushelyzetet okoz.

Párkány

„A minisztérium által kiadott engedély csak felnőtt páciensek ellátást teszi lehetővé. A párkányi ügyeleten az orvosok nem láthatnak el gyerekeket, ami sok bosszúságot és vitát eredményez az orvosok és a szülők között” – nyilatkozta lapunknak Czékus András, a párkányi rendelőintézet igazgatója.

Nyolc városban működhet

A sürgősségi ellátásról szóló törvényt tavaly nyáron módosította a parlament. Ennek értelmében júliustól az országban állandó és kiegészítő ügyeletek működnek. A törvénnyel kapcsolatban kiadott minisztériumi rendelet értelmében Nyitra megyében nyolc városban (Nyitra, Érsekújvár, Léva, Nagytapolcsány, Komárom, Aranyosmarót, Vágsellye, Párkány) működhet orvosi ügyelet. Ezek üzemeltetésére pályázatot írt ki a minisztérium. Az első körben beérkezett pályázatoknál a minisztérium több formai hibát talált, ezért több pályázati anyagot elutasított. Nyitra megyében csupán a nyitrai, a komáromi és a vágsellyei orvosi ügyelet működtetésével kapcsolatos pályázatot fogadta el.

„Országos szinten a pályázatoknak csupán 40 százaléka volt sikeres. Ezért Párkányban ideiglenes megoldásként egy körzeti orvos kapott engedélyt a minisztériumtól a felnőtteket ellátó orvosi ügyelet működtetésére” – tájékoztatta lapunkat az igazgató. Az ügyelet működtetésére kiírt pályázat második körének kiértékelése – amire a rendelőintézet ismét jelentkezett – ősszel várható.

Kevés az orvos, sok a beteg

Mivel az ügyelet nem kötelező, sok orvos nem vállal szolgálatot. „A párkányi körzetben 13 körzeti orvos üzemeltet rendelőt. Heten vállaltak ügyeleteket. Jelenleg nyolc orvos váltja egymást, ugyanis jelentkezett egy olyan orvos is, akinek rendelője nem a mi körzetünkben van” – közölte az igazgató. Párkányban az orvosi ügyelet működését elsősorban az indokolja, hogy a legközelebbi kórházak (Érsekújvár, Komárom) akár 50–70 kilométerre is lehetnek. Az 1996-os közigazgatási reform miatt az Érsekújvári járásban a sürgősségi ellátás keretében az orvosoknak 115 755 felnőtt személyről kellene gondoskodniuk, ami más járásokkal összehasonlítva aránytalanul nagy terhet ró az orvosokra is. A Selmecbányai járásban 13 500, a Mezőlaborciban 10 300, a Poprádi járásban 17 800 felnőtt jut egy ügyeleti központra. Az elmúlt évek statisztikája szerint 2016-ban Párkányban 3355 felnőtt és 1836 gyerek kapott sürgősségi ellátást. Az ügyeletben lévő orvosoknak emellett 869 kiszállásuk is volt. Az ellátásra szorulók száma a turistaszezonban megduplázódik.

Vissza lehet állítani?

Míg tavaly májusban 101 szülő kereste fel gyerekével az ügyeletet, addig júliusban 195 gyereknek volt szüksége gyors orvosi segítségre. Idén júliusban 321-en keresték fel a készültséget. „Főleg lég- és húgyúti fertőzésekkel, rovarcsípésekkel és gyomorpanaszokkal” – jegyezte meg Czékus.

A gyerekek ellátására azonban már nincs mód. „A jelenlegi jogszabály csak egy megoldást tesz lehetővé: ha az érsekújvári gyermekügyelet működtetője kihelyezett pótügyeletet létesít Párkányban. Ez kizárólag az ő döntésük, amit két tényező befolyásol. Az egyik kérdés, hogy a párkányi gyermekügyelet veszteségét ki fogja kifizetni, a másik, hogy lesz-e elegendő orvos az ügyeletekhez” – fogalmazott Czékus András. Az igazgató lát esélyt a gyerekügyelet visszaállítására, de ehhez még sok tárgyalásra és egyeztetésre lesz szükség az önkormányzatok, a gyerekorvosok és az érsekújvári ügyelet működtetője között.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?