Hétfőtől forgalomkorlátozás a pozsonyi SzNF hídon

Pozsony |

<p>Jövő hétfőn (július 3.) kezdődik a pozsonyi SzNF (SNP) híd útburkolatának felújítása. A javítási munálatok várhatóan augusztus 31-én fejeződnek be. A hídon nem áll le a közlkedés, egy-egy sáv továbbra is járható lesz.</p>

Ivo Nesrovnal, Pozsony főpolgármestere a mai sajtótájékoztatón elmondta: júliusban a külső, augusztusban pedig a belső sávokat fogják rekonstruálni. A híd megépülése óta semmilyen jelentősebb javítási munkálatokra nem került sor - tette hozzá. A híd javátását, mely mintegy 1,5 millió euróba kerül, városi forrásokból fedezik. A rekonstrukciót a Swietelsky-Slovakia vállalat végzi. Milan Urban, a városi közlekedési társaság (DPB) vezérigazgatója elmondta: a hídon továbbra is közlekedni fognak a városi buszok, egyik járatukat sem állítják le. Arra kérte az ezen a vonalon közlekedő lakosokat, hogy inkább a tömegközlekedést vegyék igénybe, akik pedig autóval érkeznek a fővárosba, inkább egy másik hídon át közelítsék meg a városközpontot. A hídon hétvégén és ünnepnapokon is dolgoznak majd. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?