Léva. Hivatalosan ma kezdődik és vasárnap estig tart a háromnapos hagyományos lévai vásár, Szlovákia egyik leglátogatottabb ilyen típusú rendezvénye.
A híres hajdani Márton-napi vásár volt a mostani elődje,.
Hétfő reggelig útlezárások a vásár miatt
A híres hajdani Márton-napi vásár volt a mostani elődje,. Azóta megváltozott az időpont és a legendás libafertályok is eltűntek a kínálatból, de maga a rendezvény már évtizedek óta meghatározó eseménye a város életének. A városközpont és a környék nagy részét már tegnap reggel lezárták és hétfő reggel hattól áll vissza az eredeti rend. A vásár miatt nem lehet gépkocsival behajtani a Hviezdoslav, a Honvéd, a Csehszlovák hadsereg, a Szlovák Nemzeti Felkelés és a Bernolák utcába, valamint a Hősök terére. Árusok lesznek a várost átszelő Štúr utca egy szakaszán is. A körhintások ismét az Atom szálló előtti parkolóban és a Hősök terén kaptak helyet. A lacipecsenyét, sült halat, kolbászt, murcit és más frissítőket és étkeket kínáló árusból egyelőre 38 jelezte részvételét, tökmagot 28 különböző helyen lehet majd venni. Többszörös volt az árusok túljelentkezése, ezért a vásár igazgatósága szigorú kritériumok, főleg minőségi elvek alapján választotta ki a kereskedőket. A sátrak felállítására 2420 méternyi útszakasz áll rendelkezésre, ez hozzávetőleg 450 árust jelent. A rendezvényen az ország egész területéről, Erdőháttól a Bodrogközig érkeznek árusok, de jönnek Magyarországról, Lengyelországból és Csehországból is. Körhintákból és más technikai attrakciókból körülbelül 51 lesz az idén. Pénteken és szombaton reggel kilenctől este hétig, vasárnap kilenctől délután három óráig várják a vevőket a sátrak. Az ételt és italt kínálók vasárnap kivételével minden nap este tízig tarthatnak nyitva. (f)
Újra forog a körhinta
2005-ben egy körhintabaleset árnyékolta be a vásár hangulatát. Egy gyártási hibás kabin zuhant le két méter magasságból, két embert is súlyosan megsebesítve. Tavaly nem is volt ilyen típusú attrakciója a vásárnak, de idén ismét engedélyezték a szervezők, mivel a májusi sörfesztiválon már tettek egy próbát, és semmi baj nem történt. A 2006-os vásár egy kisebb tömegverekedéssel kezdődött. Péntek reggel tucatnyi fiatalember keveredett szóváltásba és akaszkodott össze, a rendőröknek kellett közbelépniük. (fm)
A vásár programja
Péntek – 10.00: megnyitó; 10.05: cigánymuzsika; 14.00: mesejáték; 16.00: cigányzene; 17.00: Sick Dog – hardrock együttes; 18.00: a Senzus; Zdenka Predná és a Žena z lesoparku együttes fellépése. Szombat – 10.00: a belan folklórcsoport fellépése; 12.00: a Sound Play koncertje; 13.00: Napos-holdas paripa – mesejáték; 14.00: a Novičanka folklórcsoport műso?a; 17.00: a pozsonyi OBD együttes fellépése; 18.00: zenés összeállítás; 20.00: Peter Pačút koncertje. Vasárnap – 9.20: a Borovienkai zenekar fellépése. (fm)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.