Régió

Hétfő reggel jön az első emeletes RegioJet

Pozsony/ Dunaszerdahely/Komárom | Hétfőn elindítja az első emeletes szerelvényeket a RegioJet közlekedési magántársaság. Továbbra is drámaian nő az utasok száma a Pozsony-Komárom szakaszon, további bővítésre azonban már nincs lehetőség.
Bartalos Éva

2019. szeptember 14. 08:00

jeti

A RegioJet és a Közeledésügyi Minisztérium már hosszú ideje foglalkozik az egyvágányos szakaszon jelentkező állandó problémával, amelyet a vonatok telítettsége okoz. Korábban bővítették a járatok számát, hosszabb szerelvényeket indítottak a csúcsidőben és még az év elején bejelentették, hogy emeletes vagonokkal teszik majd kényelmesebbé az utazást.

Ivana Kašická a RegioJet autóbusz- és vonatközlekedésért felelős igazgatója közölte, hogy a Dunaszerdahelyről 6.15-kor Pozsonyba induló járaton próbálhatják ki az utasok a Deutsche Bahntól vásárolt emeletes szerelvényt, amelynek köszönhetően a reggeli és a délutáni csúcsidőben több százzal lesz több az ülőhely a járatokon.

Az emeletes szerelvények korábban München környékén jártak. Szlovákiában a közlekedési magántársaság az első, amely ilyen vagonokat indít a nem elektrifikált vonalon.

Aleš Ondrůj a RegioJet szóvivője rámutatott, hogy az idei év első felében 2,3 millió utast szállítottak a sárga vonatokon, 50 százalékkal többet, mint a tavalyi év hasonló időszakában. A szóvivő szerint a masszív növekedés egyik oka az, hogy egyre többen költöznek a Csallóköz új lakónegyedeibe, a másik pedig, hogy a társaság belépett a Pozsony megyei  Integrált Közlekedési Rendszerbe, és az útépítések miatt is egyre többen választják a vasutat a személyforgalom helyett. Kašická közölte, örülnek annak, hogy a minisztérium folyamatosan foglalkozik a Pozsony és Komárom közötti vonatok kapacitásának növelésével, de felhívta a figyelmet arra, hogy amíg ennyire telített marad a szakasz, addig csak az emeletes szerelvényekkel lehet növelni a kapacitást. Jelenleg 20 percenként járnak vonatok a vonalon, amely Szlovákia legfrekventáltabb egyvágányos szakasza. Tavaly 3,6 millió utas ingázott a RegioJettel Pozsony és Komárom között.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Amerigo Tot: A szobrász, aki élni is tudott

Karácsony Gergely lett Budapest új főpolgármestere

Borkai Zsolt marad Győr polgármestere

Bezártak a szavazókörök, megkezdődött a voksok összeszámlálása

Ellenzéki győzelem Miskolcon

Bénes gólpasszt adott Paraguay ellen

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!