Hét éve már, hogy nincsenek közöttünk – a Kuciak-gyilkosságra emlékeznek Érsekújvárban és Nagymácsédon

12
Érsekújvár/Nagymácséd |

Érsekújvárban gyertyás megemlékezést és Nagymácsédon emlékmisét tartanak a tragédia emlékére. 

Hét év telt el Ján Kuciak oknyomozó újságíró és jegyese, Martina Kušnírová régész tragikus halála óta. A gyilkosság és annak következményei felfedték a kormányhatalom, az oligarchák és a szervezett bűnözés közötti kapcsolatokat. 

Holnap Érsekújvárban 17 órától gyertyás megemlékezést tartanak, amelyen felszólal Jitka Rožnová költő, műfordító, jelen lesz Hunčík Péter pszichiáter, író, aki a 90-es évek elején Václav Havel köztársasági elnök tanácsadója volt, a helyi régiós újságírók felidézik a megrázó eseményeket követő helyi megemlékezés pillanatait, és szót kap az érsekújvári Jožo Dráfi, aki az aktuális politikai eseményekről szól. Ugyanezen a napon 18 órától, az elmúlt évekhez hasonlóan, emlékmisét tartanak a galántai járásbeli Nagymácsédon, ahol Ján és Martina élt.

Pénteken Léván is megemlékezést tartanak 17 órától a Hősök terén, Dunaszerdahelyen a Bartók Béla korzón, a kultúrház előtt 18 órától, Komáromban pedig a Klapka téren 18 órakor. Nyitrán a Svätopluk térre várják az emlékezőket 18 órától holnap. Iglón már ma tartanak megemlékezést a városházánál 18 órakor. Szencen szintén holnap a Május 1. téren 17 órától emlékeznek, Kassán pedig az Alsó kapunál 18 órakor, Rimaszombaton a főtéren 17.30-kor tartják a megemlékezést. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?