Az utcai fotózás remekmű-veit mutatják be a császári-királyi lovardában, a kiállítás ötletadója Thor Tamás, az ArtKorzó elnöke.
Három muskétás európai fővárosokban
Az utcai fotózás remekmű-veit mutatják be a császári-királyi lovardában, a kiállítás ötletadója Thor Tamás, az ArtKorzó elnöke. A Buda-pest–Bécs–Pozsony street fotós projekt nemzetközi vándorkiállítássá vált.
Érsekújvár
Ladislav Vallach alkotásai Budapesten, Thor Tamás felvételei Bécsben készültek, Szabó Géza fotóművész Pozsony olyan szegleteit örökíti meg, melyekre nem biztos, hogy felfigyelnének a járókelők. Az utcai fotózás a fotóművészet egyik népszerű irányzata. Az érsekújvári lovarda hatalmas csarnokában október végéig láthatják az érdeklődők a képeket. Az alkotók úgy rendezték be a termet, mintha egyik európai fővárosból a másikba érne a sétálóutcákba, árkádokba tévedő utazó. Kis Péter, a civil szervezeteket tömörítő KultúrKorzó alelnöke elmondta, hétfőtől szerdáig 10-től 12, és 14-től 15.30-ig minden érdeklődőt várnak a Három muskétás Európa fővárosaiban című kiállításra.Nagy sikere volt a KultúrKorzó szervezésében vasárnap Kern András Kellékes című önálló estjének. Holnap 18 órától a Castle Café nagytermében lapunk munkatársai találkoznak az olvasókkal. Október 15-én nótaestet rendeznek a Szamba cukrászdában. Hetedik alkalommal rendezik meg az Érsekújvári Töknapot a város központjában, október 27-én az érsekújvári alapiskolák tanulói és a művészeti iskola növendékei mutatják be alkotásaikat, részt vesznek a tökfaragásban, lesz tökgurító és Halloween tökszépségverseny, valamint tökdobáló verseny is.
November 10-én 10 órától a főtéri kultúrházban tartják a Mesefesztivált, amelyre várják a régióbeli óvodásokat és kisiskolásokat. November 10-én az esti Dumaszínház vendége lesz Dombóvári István és Csenki Attila.
Az Új Szó a KultúrKorzó állandó médiapartnere.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.