Hamisított a kékkői klubtitkár?

Kékkő. Az V. liga közép-szlovákiai D csoportjában játszó kékkőiek berkeiben futballperre készülődnek az illetékesek. A csapat fő-szponzora, az Inwex-cég részéről ugyanis megcsappant a támogatás.

Kékkő. Az V. liga közép-szlovákiai D csoportjában játszó kékkőiek berkeiben futballperre készülődnek az illetékesek. A csapat fő-szponzora, az Inwex-cég részéről ugyanis megcsappant a támogatás. Mi több, szabadságáról való visszatérése után Vitek Podznienski klubelnök azt tapasztalta, hogy egy csapásra kegyvesztetté vált a szponzornál. Azt beszélik, a csúcsvezető távollétében Dušan Leitner klubtitkár palotaforradalmat hajtott végre. Az elnök tudta nélkül több „érdekes” átlépésnél közreműködött. „Egyszerűen hamisította aláírásomat. Már néhány alkalommal arra szólítottam fel őt, terjessze elő a klub gazdálkodásáról szóló jelentést. Feladatát többszöri ígéret ellenére mindmáig nem teljesítette. Hívásaimat sem fogadja” – panaszkodott kollégája eljárási módszereire a problémákkal küzdő nógrádi klub elnöke. A klub igazgatótanácsa, élén a város polgármesterével ultimátumot intézett Leitnerhez, akit a sajtó képviselői sem voltak képesek ez idáig megszólaltatni. (joša)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?