Hamarosan megújul Izsa központja

V. KRASZNICA MELITTAIzsa. A helyi hagyományokon alapuló, egyedi építészeti megfogalmazású lakóházak építése kezdődik hamarosan a Komáromhoz közeli Izsán, a Kertalja utcában.

V. KRASZNICA MELITTA

Izsa. A helyi hagyományokon alapuló, egyedi építészeti megfogalmazású lakóházak építése kezdődik hamarosan a Komáromhoz közeli Izsán, a Kertalja utcában. A különleges dizájn mellett az sem szokványos, hogy az önkormányzat és egy magántársaság együttműködéséből született projektjéről van szó: a község adja bérbe a telket, a beruházás költségeit a magáncég viseli, tehát a falu költségvetését nem terheli. A kész házakat eladják.

„Komárom szatelittelepülése vagyunk, a városból egyre többen szeretnének kiköltözni a csendes vidéki környezetbe. Másrészt a polgárok itthon tartását is célozná ez a projekt. Ha itthon telepednek le a fiatal házasok, akkor lesz utánpótlás az óvodában, az iskolában” – mondta Domin István polgármester. Első körben két épület készül el, hét–hét földszintes, tetőtér-beépítéses, háromszobás lakással, amelyek parkosított belső udvart zárnak közre. „Ezek a házak illeszkednek a falusi környezethez” – magyarázta Litomericzky Nándor tervező. A beruházó a Latti-Exra Kft., amely a helyi Kelemantia Római Kori és Néprajzi Múzeum építési munkálatait is végezte – szintén Litomericzky Nándor tervei alapján.

Az új házak szerves részét képezik a közeljövőben megújuló, egységes faluközpontnak. E beruházás részleteiről a polgármester egyelőre nem nyilatkozott, csupán annyit árult el: olyan környezetet igyekeznek kialakítani, ahol szívesen összegyűlnek az emberek beszélgetni, pihenni. „A faluközpont a település nappalija, ennek az elvárásnak kell tehát eleget tennie” – fogalmazott Litomericzky. A házak építése a tervek szerint még ebben a hónapban megkezdődik, átadásuk pedig idén decemberre várható.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?