Hamarosan megnyitják a rozsnyói hajléktalanszállót

Rozsnyó |

<p>Már a nyitásra készülődnek a Rövid utcai Roma Klub épületében négy éve működő hajléktalanszállás működtetői. Azok számára létesült, akiknek nincs fedél a fejük fölött, és a fagyok elől nem tudnak hová bújni.</p>

A szállást novemberben tervezik megnyitni, és márciusig várja a rászorulókat.

Tizenhárom férőhely van a menedékhelyen, ahol a helyi katonaságtól beszerzett katonai priccseken alhatják ki magukat az oda betérők. Kapnak tiszta ágyneműt, és teát is főzhetnek. Egyetlen feltétele az ott tartózkodásnak az, hogy nem lehetnek ittasak, reggel pedig el kell hagyniuk a menedékhelyet. Roma dolgozók törődnek azokkal, akik igénybe veszik a szállást, ezáltal ők is kereseti lehetőséghez jutnak.

A szezon előtt a helyiségeket kifestik, és egy mosókonyhát is berendeznek. Azt is tervezik, hogy külön szobákat alakítanak ki nők és férfiak részére. A menedékhely általában az első fagyok beálltakor, novemberben nyit, de az időjárástól függően korábban is. Ha szükséges, a hajléktalanok apróbb sérüléseit is ellátják, fájdalomcsillapítót vagy lázcsillapítót adnak nekik. Az elmúlt években sokszor a mentőket is ki kellett hívni, ha az illető állapota súlyos volt. Ha viszont agresszív viselkedést tanúsít valaki, a rendőrség is közbelép, illetve értesíti a szállás munkatársait, ha az utcán átfagyott embert találnak.

A lakók főzhetnek is, de csak a gondnok felügyeletével. Élelemről maguknak kell gondoskodniuk. A helyiségben nem szabad dohányozni, alkoholt, fegyvert bevinni. Akik a menedékhelyen akarnak éjszakázni, azoknak legkésőbb 19 óráig jelentkezniük kell a szolgálatos dolgozónál. A helyiséget reggel 7 óra után kell elhagyni. (kov)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?