Hamarosan befejeződik a bényi rotunda felújítása

Bény |

<p>Pályázati forrásból újítják fel a bényi körkápolnát. A román kori, Szűz Mária tiszteletére emelt impozáns apátsági templom mellett szerényen meghúzódó kis rotunda a maga nemében páratlan építmény.</p>

A tizenkét apostolnak szentelt körkápolna szlovák történészek szerint a 10. vagy a 11. században épült, más források szerint a 12. században emelték. Eredete mellett liturgiai célja sem tisztázott. Rejtélyességét fokozza az a tizenkét falfülke is, amelyek mérete csak első ránézésre azonos. Pontos mérések viszont azt bizonyítják, hogy van köztük eltérés. „Nyilván ez az oka annak is, hogy a fülkék mindegyikében másként zeng a hang. A terem akusztikája is kiváló” – mondta az esperes a kör alakú templom középpontjában állva és szemléltetve, hogy a hang ereje itt megsokszorozódik, a fal felé haladva viszont fokozatosan csökken.

A rotunda falát értékes, 13. századi freskómaradványok díszítik. „Sajnos, nagy részük tönkrement. A kápolna a törökdúlás után sokáig fedél nélkül állt, az eső és a napsütés is megtette hatását” – magyarázta Nagy András. A rotunda kupolája a barokk korból származik, a restaurálás során a 13. századi freskórészletek mellett barokk freskómaradványok is előkerültek.

„Jelenleg a freskómaradványok restaurálása zajlik. A felújítás, amelyet a szlovák kulturális minisztérium és Nyitra megye önkormányzata is támogat, 2011-ben kezdődött” – mondta az esperes. Vélhetően még idén megnyitják a rotundát, amely az elmúlt években több egyházzenei koncertnek adott otthont.


 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?