Halálos kamionbaleset

Sáró/Hontfüzesgyarmat. Két kamion ütközött össze a Lévához közeli két község között. A nyitrai rendszámú Scania típusú trélert egy 58 éves férfi vezette, Deménd felől tartott Érsekújvár felé. A másik jármű nagykürtösi jelzésű volt, 45 éves sofőrje a helyszínen belehalt sérüléseibe.

Sáró/Hontfüzesgyarmat. Két kamion ütközött össze a Lévához közeli két község között. A nyitrai rendszámú Scania típusú trélert egy 58 éves férfi vezette, Deménd felől tartott Érsekújvár felé. A másik jármű nagykürtösi jelzésű volt, 45 éves sofőrje a helyszínen belehalt sérüléseibe. A rendőrségi vizsgálat tart, egyelőre nem tudni, miért ütközött össze a két kamion. Az eddigi vizsgálatok alapján a Scania tért át az ellenkező sávba egy egyenes, belátható útszakaszon. Az ütközés erejétől mindkét jármű az útmenti árokba sodródott. Az idősebb sofőrt súlyos, de nem életveszélyes állapotban szállították kórházba. Egyelőre nem tisztázódott az sem, fogyasztott-e szeszes italt valamelyik gépkocsivezető. Az elhunyt férfinél ez majd a boncolásnál derül ki, a másik sofőrtől vért vettek, az állapota miatt ugyanis lehetetlen volt a szondáztatás. A kár körülbelül egymillió koronára tehető, az egyik tréleren hétszázezer, a másikon több mint kétszázezer koronás a kár. A járművek LCD televíziókat, illetve üdítőket szállítottak, az áru egy része szintén tönkrement, a kárt még nem becsülte fel a rendőrség. (fm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?