Hajóbaleset a bősi erőműnél - részletek

Bős (Gabčíkovo) |

<p>Egy teherszállító hajó ütközött a bősi vízerőműnél péntek délután három órakor. A hivatalos információ szerint a vontatóhajó a bősi vízerőmű kamrájának a bejáratához ütközött. Azért kezdett süllyedni vagy legalábbis az egyik oldalára fordulni, mert a baleset következtében megbillent az egyik félére tóduló acélrakomány miatt.</p>

Daruval szabadították meg a tehertől a veszélybe került hajót, amely Ausztriából Magyarországra tartott, a fedélzetén négy fő alkotta személyzettel. Őket a partra szállították. Jozef Moravčík, a Szlovák Hajózási Vállalat igazgatójának tájékoztatása szerint az azonnal megkezdett mentési munkálatoknak köszönhetően a hajó nem süllyedt, mivel megakadályozták, hogy víz kerüljön a fedélzetre. A helyszínen hírzárlatot rendelt el az igazgató.

A mentési munkálatokban a vízgazdálkodási vállalat (Pôvodie Dunaja) és a hajózási vállalat volt az illetékes. A vízerőműhöz a rendőrség, a dunaszerdahelyi járási tűzoltóság egy készenléti autója és a bősi komplex mentőszolgálat emberei is kivonultak, közreműködésükre azonban nem volt szükség.
A hajózás szünetelt, magyar és szlovák oldalról is egy-egy hajó vesztegelt a baleset miatt. Stanislav Jankovič, a rendőrfőkapitány helyettese is a helyszínre ment.
A helyszínhez közel nem engedtek senkit, a távolból pedig nem lehetett felfedezni, hogy milyen országjelzésűek voltak az érintett hajó.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?