Hagyományok és új értékek

Szepsi. A Kassa-környéki járás 32 Csemadok-alapszervezete elnökeinek évértékelő tanácskozását Kölcsey Ferenc Himnusz című versével kezdték.

Szepsi. A Kassa-környéki járás 32 Csemadok-alapszervezete elnökeinek évértékelő tanácskozását Kölcsey Ferenc Himnusz című versével kezdték. „Ennek a versnek azért is helye volt a rendezvényen, mert a résztvevők a Magyar Kultúra Napjára is emlékeztek, és a 2003-as esztendő eredményeit számba vevő ülésnek ünnepélyes hangvételt is kívántak adni” – mondta Gál Sándor író, a Csemadok Kassa-vidéki Területi Választmányának elnöke.

A kultúra és a művészet helyzetét értékelő szepsi fórumon az elhangzottak alapján kiderült, hogy az általános anyagi nehézségek ellenére ebben a térségben a hagyományőrzésben és az új értékek teremtésében a Csemadok tiszteletet érdemlő munkát végzett. Ebben a járásban ez idő tájt is mintegy harminc öntevékeny művészeti csoportban több mint nyolcszázan fejtenek ki értékfelmutató munkát. Az olyan országos hírű folklórcsoportok mellett, mint a szesztai, a zsarnói, a szepsi, több gyermek- és ifjúsági színjátszó csoport, valamint zenekar is alakult. Az év rendezvényei közül kiválónak minősítették a csécsi farsangi népművészeti találkozót, a buzitán megrendezett csereháti gyermek- és ifjúsági népművészeti fesztivált, a Szepsi Csombor Márton Napokat, a nagyidai Kállai Kettős Néptáncfesztivált, a Makranci Nyár 2003 gazdag műsorát, és az 50. Nagyidai Járási Csemadok Napokat.

Boda Ferenc, a Csemadok területi választmányának titkára elmondta, hogy közművelődési szempontból a VI. Jászói Országos Nyári Egyetem megszervezését tartja a legjelentősebbnek, ami az egykori nyári művelődési táborok szellemének továbbéltetését jelenti. Hangsúlyozta egyúttal azt is, hogy a régióban tevékenykedő munkatársak áldozatvállalásának köszönhető az V. Egressy Béni Országos Színjátszó Fesztivál megszervezése Szepsiben és Buzitán. E munkatársak egyike Köteles László, parlamenti képviselő, a Csemadok Országos Tanácsának alelnöke, aki a szepsi fórumon egyebek mellett azt jelentette be, hogy a kisebbségek jogállására, valamint a nemzetiségi kultúrák támogatására elkészített törvénytervezetről egyeztető tárgyalásokat kezdeményezett a szlovákiai nemzeti kisebbségek kulturális szervezeteinek elnökeivel. A tanácskozáson jelen volt Zachariás István, Szepsi polgármestere is, aki nagyra értékelte a Csemadoknak a kultúrában és a művelődésben betöltött szerepét, s azt is elmondta, hogy a régiófejlesztési elképzelésekben a szövetség erősítése is szerepel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?