Gyógynövénytermesztés uniós támogatással

Lőkösháza. A Túroc menti településen már hozzákezdtek annak a pályázatnak a megvalósításához, amelyhez támogatást a Nemzeti Munkaügyi Hivatal és az Európai Unió által közösen kiírt „Emberi erőforrások fejlesztése” elnevezésű programon nyertek – tájékoztatott Csolti Lajos, a gömöri falu polgármestere.

Lőkösháza. A Túroc menti településen már hozzákezdtek annak a pályázatnak a megvalósításához, amelyhez támogatást a Nemzeti Munkaügyi Hivatal és az Európai Unió által közösen kiírt „Emberi erőforrások fejlesztése” elnevezésű programon nyertek – tájékoztatott Csolti Lajos, a gömöri falu polgármestere. Elmondta továbbá, hogy bár a támogatásról szóló szerződést már április 30-án aláírták, s néhány nap elteltével vissza is igazolták, az elnyert 33 ezer euróból eddig még egy fillért sem utaltak át a falu számlájára. Mivel a programon belül gyógynövénytermesztéssel kívánnak foglalkozni, az egyes munkafázisokat a vegetációs ciklusoknak megfelelően el kellett végezniük. Saját pénzen megvásárolták a szükséges magokat, vettek egy ültetőgépet, s további kisebb kiadásokat is rendezni kellett. A falu részéről az eddig befektetett összeg már meghaladja az 5 százalékos önrész nagyságát, s ezek az előre nem tervezett kiadások felborítják az éves költségvetési terv teljesítését. További gond – tudtuk meg a polgármestertől –, hogy a pályázat benyújtása előtt abban állapodtak meg az illetékes munkaügyi hivatallal, hogy a munkák elvégzéséhez szükséges alkalmazottakat a közhasznú vagy az ösztönző program keretében fogják fizetni. Erre azonban eddig nem került sor, mivel a hivatalnak sincs erre kerete, így most egyeztetnek a minisztériummal, hogy a magas munkanélküliséggel sújtott térségben legalább ilyen formában tudjanak segítséget nyújtani egy – egy helyi kezdeményezéshez. „Az ösztönző programban dolgozó tizenöt alkalmazottat ebbe az új programba nem kapcsolhatjuk be. További alkalmazottak bérével a pályázat költségvetésében – tekintettel a munkaügyi hivatal segítőkész ajánlatára – nem kalkuláltunk, viszont pályázatunk lényege nemcsak az elméleti ismeretek átadásában nyugszik, hanem úgy terveztük, hogy a napi munkát is a programban résztvevők fogják elvégezni. ĺgy bérkeretünk, amennyiben megérkezik a támogatás, csak az előadók honoráriumát fedezi, az elvégzett munkáért egyelőre nem tudunk fizetni. Ingyen pedig senkitől nem várhatjuk el, hogy dolgozzon” – mondta Csolti Lajos. A továbbiakban egy kistraktort szeretnének még venni, amelyet a mezőgazdasági munkákon kívül a falu takarításánál is jól kitudnának használni. Végezetül elmondta a polgármester, bízik benne, hogy az elnyert pénz első része mielőbb megérkezik és a programba bekapcsolt személyek munkadíjáról is sikerül megállapodni a hivatallal, illetve a hivatalnak az illetékes minisztériummal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?