Gyógyító kertekkel segítenék a betegeket

Lelki zavarokkal küzdő emberek részére alakítana ki gyógyító kerteket a Sosna civil szervezet.

Lelki zavarokkal küzdő emberek részére alakítana ki gyógyító kerteket a Sosna civil szervezet. Egyszerű, olcsó és nagyon hatékony gyógymódról van szó, itthon még sehol sem található ilyen kert.

Hernádszentistván (Družstevná pri Hornáde)

A természetnek az egészség megőrzésében játszott szerepe ősidők óta ismert. A kertek gyógyító hatását már a korai ázsiai, görög és római kultúrák is értékelték, már akkor is gyógyforrásokkal, úszómedencékkel és gyógyító kertekkel segítették a betegeket. A Hernádszentistvánban működő Sosna már több éve foglalkozik a természettel való kapcsolat fenntartásával, a környezetbarát életstílust szorgalmazza, legújabban pedig a gyógyító kertek erejét szeretnék bemutatni a gyakorlatban. „Külföldön már jó tapasztalatok vannak az ilyen terápiás kertekkel. Olyan speciálisan kialakított terekről van szó, melyekben puha és finom formák, kellemes színek, nyugalom uralkodik. Ezek a dolgok valódi megnyugvást nyújtanak a pszichés betegeknek” – mondta lapunknak Szabó István, a projekt egyik ötletgazdája, és hozzátette, legalább tíz éve foglalkoznak a speciális kertek kialakításával az iskolákban, de a kórházakban és más intézményekben egyelőre nem értek el eredményt. „Az egészségügyi intézmények nem tartják fontosnak az ilyen létesítményeket, ezért nagyon nehéz egyről a kettőre jutnunk. Ez azért is meglepő, mert már Csehországban és Magyarországon is sikerrel használják ezt a fajta gyógymódot. Egy ilyen kert kialakítása csupán pár ezer euróba kerül, csak akarat és igyekezet kellene hozzá” – zárta Szabó István.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?